HÁBOROG A SÍR

Háborog az ezeréves sír,

Hunnia, ez a sóhaj-bánya,

Háborog és bús halottjait

Kihányja.

Millió fehér csont meséli,

Mit tettek a párducos ősök,

Hogy itt mennyi kín, bú, mennyi vér

Esőzött.

Ebben a szomorú országban

Minden tisztes gondolat: átok

S hulljon véresen, bűnös urak,

Reátok.

Vakuljatok meg, ne lássátok

A bosszút és a temetőket,

A Dávid szent parittyáival

Jövőket.

Szolgasereget, udvarnépet,

Gyüjtsetek koncra, úri hitben.

Kit ámíttok, az sincs veletek:

Az Isten.

Az Isten, akihez szegődtök

S a levegő: bosszúra válhat.

Sorsotok: epe, vad gyűlölet,

Utálat.

Óra ütött, betelt a mérték,

Most kezdjük az új ezer évet:

Grófok, latrok, már tátong a sír

Felétek.

Népszava, 1907. július 7.