BLAHÁNÉ

Szépséges nagyasszony,

Tündére ennek a csodás kis világnak,

Ahol élünk gyönge, kicsiny hittel, kedvvel,

Birkózunk idegen, dölyfös istenekkel,

Vérrel, igazán, itt, csak Téged imádnak,

Csak Téged imádnak.

E szomorú földből, e vérittas földből,

E fáradt világból Te hoztál ki lelket,

Bátorságos szívvel csak azóta vallunk

Gyermeki szerelmet

E szomorú földnek, e vérittas földnek,

Ahol fiatalon dőlnek ki a tölgyek

S bimbóidejükben hullnak le a rózsák...

Óh, mennyi sok emlék, óh, mennyi valóság,

Szépséges nagyasszony, mennyit sírtál értünk

S mennyit mosolyogtál,

Mintha e fáradt, bús édes kis világnak

A tündére volnál,

Jóságos tündérünk,

A mi magyar vérünk, a mi tisztább vérünk.

Talán soká, egyszer az lesz ez a fajta,

Amivé ez a szent, buja föld akarta

S akarja szent, termő tavaszokkor tenni:

Fogunk mi még hinni, fogunk mi szeretni

S nótás, szent asszonyról fog szólni az ének:

Valánk egy időben bús, fáradt szegények

S jött közénk egy asszony

- Soha igazabbat, soha jobbat, szebbet! -

Óh, be nagyon kellett,

Óh, be nagyon kellett ez a csoda-asszony,

Hogy ebből a földből életet fakasszon

S magyar legyen értünk,

Szépséges nagyasszony,

Mi szent magyar vérünk, a mi tisztább vérünk:

Ha itt több lesz a vér, ha itt több lesz a hit,

Teáltalad élünk,

Ezer év mulva is Terólad mesélünk!...

1903. március 31.