DALOK

I.

Kivirított, illatozik

A jázminfa virága;

Nem adok én, mért is adnék

Valamit a világra?

Beszélhetnek énfelőlem

Akármit az emberek:

Vétkezik a gerlemadár,

Ha párjáért kesereg?

Sírok én is, siratgatom

Boldogságom; hiába,

Nem fog az már újra nyílni,

Mint a jázmin virága.

Ha látnátok, mikor könnyem

Az arcomon lepereg,

Tudom, hogy megsajnálnátok,

Gonosz nyelvű emberek.

II.

Nem is olyan rossz az a sors,

Amilyennek mondják,

A csalódott embereknek

Jól viseli gondját:

Ha valakit hűtelenül

Elhagyott a párja,

Vigasztalást mindig talál

Jó borban az árva.

III.

Szerelemről, csalódásról

Mindig szólt az ének,

Amióta szép leányok

És poéták élnek.

Mert hogyha a szép leányok

Hívek lettek volna,

- Csendes fészek a boldogság -

Nem lenne most annyi költő

S annyi rossz, bús nóta.

1897. október 10.