OKTÓBERBEN

I.

Úgy vártalak, virághullásnak,

Bús hervadásnak ünnepei!

Úgy vártalak, örök enyészet

Édes gondjának fellege...

Úgy vártalak... és itt vagy végre,

Van ami fásult lelkem tépje,

Hozsánna néked, elmulás!...

Az őszi fényt láttam először.

Bölcsőmre bús mosolyt vetett,

Akkor zizegtek halkan búcsut

A sárgult, hulló levelek,

Amikor még örök törvényed

Nem ismertem, változó élet...

Hozsánna néked, elmulás!...

Az örök halált ismerem csak.

Oly édes bánat ez nekem.

Én csak lemondani tanultam,

Mióta rovom életem.

S ha elér a létezők vége,

Bús, őszi szél édes zenéje

Csengjen fülembe csendesen -

Hozsánna néked, elmulás!...

II.

Itt is olyan, olyan a nap sugára,

Mint messze, otthon: fényes, ragyogó.

Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára

És mégis vígan táncol a bohó.

Itt is olyan, olyan az én szivem még:

Hiu reménnyel mély sebet takar

S bár érzi jól az elmulás keservét

Lemondani még nem bír, nem akar!...