HARCOS ÉS HARC

Életét, magáét, éli néha

A harcos ember:

Megtelik szerelemmel

S valahogyan kifordul a sorbul.

De nem csorbul

Ilyenkor sem a lelke:

Kitelelte

A bánatát

S csak azért él néha magának,

Mert így lehet az övéivé,

Jövőt-küzdő fia a Mának,

Ön-boldogságért másnak jó legény.

Szeretem most, életem tetején,

Amikor minden úgy rohad,

A nagyszerű,

Kettős, szép gesztusokat.

Örömöm a szenvedőké

S mindenkié a szenvedésem:

Mégsem

Hamar támad ilyen valaki.

Ki úgy szeretek vallani

S gyermekesült szájammal itten

Beszél hozzátok,

Ha bármilyen káromkodás is:

A Harc,

Az Isten.