ÉN BÚS IBOLYA-VETÉSEM

Tévedt, egyetlen szónak villáma

Nem csapott rád, óh, nagyon érzem

S itt búsulok a jégverésen,

Holott csak egy szó nem talált meg,

Én asszonyom, ibolya-vetésem,

Egy szó, kit más nem mondhat senki.

Pedig a neved sem menthetted ki

Szavaim nyári viharából

S messzi villámokként cikkáztak

Mégis a szavaim és fáztak

Egy szóba állni s csapni elébed.

Ez az egyetlen villám a vétek,

Minden és minden-rontó semmi:

Féltem, hogy valaha is tudjad,

Milyen egy és jó tudnék lenni

Túl a nyáron és jégverésen

S jaj, ez az egy szó nem csapott le,

Én asszonyom, bús ibolya-vetésem.