NEM CSINÁLSZ HÁZAT

»...Fölálla azért Dávid király az ő lábaira, és monda: Halljátok meg szómat, atyámfiai és én népem! Én magam­ban elvégeztem nagy szívem szerint, hogy az Úr szövetsége ládájának nyugodalmas házat csináltatnék, és a mi Istenünk lábainak zsámolyt; hozzá is készítettem vala mindent, valami szükség volna. De az Isten engemet megszólíta és mondá: Nem csinálsz te házat az én nevemnek; mert hadakozó ember vagy, sok vért is ontottál immár...«

Krónika I. könyve 28.

Szabadulás fény-sáva olyan vékony

S a Halálig sem jutottam el,

Azután meg nincsen hajlékom

S hajlékot az Úrnak sem épitettem

És itt állok hitetlen.

Harcaimnak emléke sem remegtet,

Tán helyettem járt itt valaki,

Aki bűnös csodákat kezdett:

Nézem és nem ismerem meg az arcom:

Ez az én híres harcom.

Csetepatáztam örökkön az Úrral

S pár zsoltárát megírtam talán,

S beszélik, hogy jöttem sok újjal,

Beszélik, hogy megbántottam sok régit,

Beszélik, így beszélik.

Nem férfi az Élet, de léha asszony

S még hogyha az Úr is int felé,

Nincs, amit lelkére aggasson

Az Úrnak s az urának sohse épit

S nem csinál semmit végig.

Óh, Élet, Asszony s előtte Halálnak,

Te rangos, ősi, nagy Félelem,

Hol van jó küszöbe a háznak,

Melyet az én Uramnak épitettem,

Magamnak épitettem?

Ha harcért jár ez, hajh, miért harcoltam

S miért volt a kiontotta vér?

Vagy átkozott vagy bolond voltam:

Házam nincs és idegen az én arcom:

Ez az én híres harcom.

1914