MENEKÜLÉS AZ ÚRHOZ

Be szép a régi kép, a tiszta,

Be szép volt a világon élni,

Be szép volt az a lázadó,

Mégis uras, szent Össze-Vissza.

Imádkozni is tudtunk néha,

De mindenképp Istené voltunk,

Nem-akartan és nem-tudón

Legbőszebb óránk se volt léha.

Be szépeket elhittünk akkor

És a Poklot hogy elfeledtük

És most a Pokol muzsikál:

Fülünkben száz és szörnyű akkord.

Megszakadt szép imádkozásunk,

Pedig valahogyan: van Isten,

Nem nagyon törődik velünk,

De betakar, ha nagyon fázunk.

Imádkozzunk, hogy higyve higyjünk:

Van Isten, de vigyáz Magára,

Van Isten s tán éppen olyas,

Kilyenekben valaha hittünk.

Adjuk Neki hittel magunkat,

Ő mégiscsak legjobb Kisértet,

Nincs már semmi hinnivaló,

Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.

Mert ő mégis legjobb Kisértet

S mert szörnyüséges, lehetetlen,

Hogy senkié vagy emberé

Az Élet, az Élet, az Élet.