A CSODÁK FÖNTJÉN

»...Mikor a harmadik angyal trombitált volna, leesék az égről egy nagy csillag... a csillagnak neve pedig üröm... És mikor az ötödik angyal megfuvallotta trombitáját... csillag esék le az égről, melynek adaték a mélységes kútnak kulcsa... Annak okáért az napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt és kívánnak meghalni, de a halál elmegyen előlük...«

János jelenései 8., 9.

Csillag-zuhító angyal-trombiták

Piros hangjára addig-addig lestem,

Míg megérkeztek a káprázatok

S csodáit küldi, pirítva a testem,

A nyolcadik angyal: a Láz.

Minden rendestől eltéptem magam,

Szemem prédáit mind összezilálom,

Életem száz mással elegyítem,

Csapdoshasson vitézül föl az álom

S száz szinű álom-rettenet.

Csodálatos, képes rettenetek

Szent zavaros kora, íme, szakadt rám,

Ülnek bennem víziók és valók

Szerelmesen, fájón összetapadván,

Hogy minden: ugyanegy legyen.

Így, az üröm és halál-vágy után,

Teljességessé, fantomossá válok,

Reggelt, oldást, bizonyt nem keresek

S leráztam a csak-ez és csak-egy jármot:

Már minden mindent vállalok.

A Láz és én vagyunk ma a világ,

Nem sietek, mert már el úgyse kések,

Csillag-zuhító angyal-trombiták,

Száz élettel fölérő jelenések

Visznek csodák föntjére föl.

1914 május