HALOTTAN ÉS IDEGENEN

Át nem léphető, gyorsan vert hidon

Túlról hozott és túlos az életem,

Olvadt csillag, zuhogó fényű,

De megfagyasztom, hogyha tetszik

S egy dölyfös éjen elhajítom,

Ha rátok ömlő fényessége untat.

Harcok, unom fáradt diadalunkat,

A mindig-fénylés s vallás terheit,

Mi még mindig talán magyarul

Legtöbb, legbúsabb erre itt

És mégis-mégis olyan elhagyott:

Életemet, ez olvadt csillagot.

Okos, fényszóró rendem nincs nekem

S olyan irígy, olyan áldástalan

Mindegyik és mindegyik Istenem

S olyan nehéz és kedvetlen a mámor

Lábamnak és fejemnek és szivemnek

S úgy nem tudnak engem méltón szeretni.

Túlról hozott és túlos drága semmi,

Életem, már beléd-káprázni

Úgysem tud, mint régen, a szemem

S én, rokona egész világnak,

Szeretője, vágyója, buzditója,

Futok halottan és idegenen.

1914. május