LEVÉL A VÉGEKRŐL

(Érmindszent, 1914. június )

Be jó lehet, hol a fegyver ragyog,

Be jó csatára kelni,

Ifjú, bízó seregek élén.

Hiszen rég szórtam én is a magot,

Börtön-mult is díszlik mögöttem,

Mégis úgy kínoz, úgy fáj,

Hogy régi dühvel, karddal

Nem ott az élek élén,

De buta ködű Végeken vagyok.

S hogy ami merészséget

Ezer harcos szívbe beloptam,

Távol a derék-hadtól,

Tétlen, itt belőlem kilobban

S hogy jómagamért helyt nem állok,

Bár nem kivánja senki jobban

Alkalmát a vallás-tevésnek.

Be jó lehet, hol a fegyver ragyog.

Lássanak fakó paripámon

Rohanni elől a fiatalok:

Ott vagyok hittel, multtal,

Árnnyal és merészséggel

S talán holnap ott termek

S a végbeli vitézzel

Megint szembe-állhatnak

A régi, agg, vásott ellenfelek.

Testvéreim, bajtársak,

Feledni nem szabad és nem lehet

A régi, kezdő társat.

S milyen szép lesz, ha fiatalodott

Izmaimmal nem vénhedt másnak,

De a régi vitéznek látotok:

Reátok segítségre

S ellenségre csapásnak.