ARAT A MAGYAR

Árkokban s délben kuruttyol a béka

S csüggedt arató,

Prometheusznak paraszt ivadéka,

Meg-meglopja rohanva a Napot.

Félelmes balsors minden faluvégen

S Nap-leső paraszt:

Életet s reményt így aratnak régen

Magyarországon, rothadás között.

Erről s arról is felhők gomolyognak:

Senki sem lesi

És dehogy várja sohasem a jobbat,

Csak gonoszabbul mindjárt ne legyen.

Rothadunk lábon, még leteperetlen,

Üldöz, ver az Ég

S tán jól teszi, ne is hagyjon veretlen,

Mert nemcsak Éggel veretjük magunk.

Veretjük földdel s ránk-táplált haraggal,

Zsiványos, bolond,

Dühös és földes, úri here-haddal:

S mégis Nyár ez s még ez is az övék.

Be jó békának s be rossz az embernek

S szép mégis a Nap

S learatjuk rothadtan is, mi termett

S tán jön Jövő, mely válogatni fog.

Most áll az ország, kuruttyol a béka

S minden arató,

Prometheusznak magyar ivadéka,

Reszket, busong, gyűlöl s mégis - arat.