RENGJ CSAK, FÖLD

Tisza Istvánnak küldöm.

Az úr-Hunnia dőzsölt hát megint

Tornyaiból bátran lekönyökölve

S csak pribék-hadát intve uszitón,

Bús lázadóit hogy ölje, hadd ölje:

Régi dal, régi dal.

Rázta csöngőjét alkov-ágy-csucsán

(- S lent vad őrjöngéssel ölték a népet,

Ezt a csúffá-tett, örök hajadont -)

A bujtó, új, kan Báthori Erzsébet:

Régi dal, régi dal.

Szorgos munkának magva hulldozott,

Zendült búnk zaja száz országig zendül

S ülnek atyáik példái szerint,

Mert ő népetlen pusztáikon rend ül:

Régi dal, régi dal.

Orrlikaik már így tágultanak

Ezer éve, vagy több idővel óta.

Járta a bárd és a négyeltetés

S földrengésre lezúgó, úri nóta:

Régi dal, régi dal.

De rengj csak, Föld, mert elvégeztetett,

Ős, buta tornyok bábelien esnek

S, hajhó, majd véres, szép uccák során

Bősz torony-lakók romok alá esnek:

Régi dal, régi dal.