A BOZÓT LEÁNYA

Egy lyány bujt ki a Bozótból

Fázós, őszi délelőttön,

Bekacagott az arcomba

S meleg mosolyt s őszi rózsát dobott reám.

Nem külömb a többieknél,

De hozták a lelkem sodra,

De hozták a váratlanság

S friss vállait megrángató idegei.

Mikor eltünt, lecsüggedtem,

Hogy újra jött, fölaléltam,

Szégyeneltem, ha hiányzik

És dühöngtem, mikor újra megérkezett.

S úgy mondtam el doktoromnak,

Mint éjenti köhögésem,

Mint szivem halál-zörgését,

Mint valami közönséges kór-tünetet.

Úgy mondtam el: Bozótból jött,

Honnan jött már néhány asszony

S hogy nekem már nem is illik

Nőt fájlalni, nőt kivánni, nem is szabad.

S úgy mondtam el önmagamnak

A lyányt, ki jött a Bozótból,

Mint az én hős életemnek

Lyány-találó, drága, fájó szimbólumát.