MÉG MINDIG HÁBORÚ

Ha már csakugyan virághalált kések

S ha megbojtosodtam is kicsit, talán,

Gyertek csak új, szuró üzengetések,

Ti régiek s lankadni nem tudók

S vigyétek csak el utálatomat

Régi bandájú utálatosokhoz:

Tudom, hogy élnek még s óh, hallom őket:

Furcsa ország: haszontalan velőknek

Százszor kell betörni ronda lakhelyük

S minden halottat újból agyonütni.

Hát szálljon a szó messze, mindenütt:

Fekete és piros ma is a lelkem,

A szeretőim számosabbak

S az alku kulcsát még máig se leltem

S az Élet és Utálat oly maró,

Hogy patinás piszkotokat lebírja.

Nem kedvvel áll ám szóba veletek,

Újra-bátorult, rabló ál-lovagok,

Az, ki hitte, hogy hullákat nem öl már

S e sorokat, jaj, magyar siralom,

Anno 1913 írja