VIDÁM TEMETÉS ÉNEKE

Küldöm az én Földesi Gyulámnak.

Mik elmúlnak, meg is csúnyulnak,

Még a bánat sem szép, ha elmúlt

S én régen utálom a múltat.

Fölemeltem az én szivemet

S hirdetem a siránkozóknak:

Boldog az, ki vidáman temet.

Mulás a rendje az örömnek

S változás mindig új alakra.

S az örömök szünetlen jönnek.

Minden, mi van, szép, friss hajadon,

Az emlékek agg-szüzét dobd el

S fogd a jelent, vígan, szabadon.

Vond ifjan, ha vén is, a vállad,

Mikor settenkednek a multból

Haszontalan és cifra árnyak.

Ki ma nincs, az nem is volt soha,

Emlékezni raboknak terhe,

Szabad ember felejt s fut tova.

Az élet perc, mely folyton lebben.

Minden perced bocsásd el csókkal,

Kínlódni is kéj a jelenben.

Akármilyen rongyos a jelen,

Prédája nem leszek a multnak,

Behunyom szemem s megölelem.