IHAR A TÖLGYEK KÖZT

Száradjon ki az iharfa,

A büszke fa, a magyar fa,

Amely engem gyökerével

Bever, lehúz, ide láncol.

Leveleit elhullassa,

Virágait korán esse,

Sohse lássa, sohse lássa,

A szent Napot terebéllyel.

Lombtalan lomb a mi lombunk,

Virágölő a virágunk,

Árnyéktalan az árnyékunk.

Miért legyünk erdő csúfja?

Álljunk az Égnek meredten,

Lombtalanul ő is, én is.

Tölgyek között, tölgyek között

Nyomorultul miért éljünk?