A TÓ NEVETETT

Alkonyban szálltunk

Együtt a tavon,

Idegen ölű,

Ringató ölű,

Félelmes ölű,

Mélyvizű tavon.

Régi kínoknak

Bús köntösében

Úsztunk a tavon

S az éjre vártunk.

Öreg hajósunk

Karja reszketett,

Havas ormokról

Zúgtak a szelek,

A tó harsogott,

Hívott, kiabált,

Zúgott, jajgatott,

A tó nevetett.

Szálltunk, hajóztunk.

(A kínjainkat

- Súgtam csendesen -

Oldjuk végre fel.

Szent sír ez a tó,

Szerelmes karú,

Titkot őriző.

Ez ölelni tud,

Örökre ölel

És áldva ringat.

Nem tudja senki,

Ha ő átkarol,

Zuhanjunk, gyere.)

Ő néz, néz reám

És búsan tekint

És vágyón tekint

A partok fele.

Szállunk, rohanunk:

Óh, menni, menni,

Óh, élni tovább,

Bús kínok alatt

Járni, szenvedni,

De lenni, lenni.

A tó nevetett

Utánunk vadul,

A mélyvizű tó,

Idegen ölű,

Szerelmes ölű,

Áldott karú tó.

A tó nevetett

S bármerre megyünk

Azóta mindig:

Minden alkonyon

Halljuk nevetni.