A LÉDA SZÍVE

Boszorkák dobáltak meg

A bús csodáknak ligetében.

Én nem féltem. Én sohse féltem.

De a szeretőm elszaladt.

Szép szeretőm: az ifjú Mosoly.

*

Sírtak s nevettek a boszorkák.

Köd volt és a gyászos, vak éjben,

A bús csodáknak ligetében

Zuhogva hulltak a szivek

S én elfödtem az arcomat.

*

Sziveket dobtak a boszorkák.

Én nem féltem. Én sohse féltem.

A bús csodáknak ligetében

Állottam búsan, egyedül.

A ködből hulltak a szivek,

Csúnya, kicsiny, kemény szivek.

*

Egyszerre szétszálltak a boszorkák,

Könnyesen, csöndben és fehéren,

A bús csodáknak ligetében,

Egy asszony jött fényben felém

S én ráemeltem arcomat.

*

Szemembe nézett s szivéért nyúlt,

Az arcomon még most is érzem:

A bús csodáknak ligetében

Arcomhoz vágta a szivét,

Meleg, beteg, szegény szivét.