A Fogak Tornáca

1

A Fogak Tornáca, hová beléptél,

vörösmárvány-csarnok: a te szád,

fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid,

s a bíbor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.

2

Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz:

mindig más Isten-arc kerül eléd.

Hajolj ki a sások és rigók idejéből:

Isten simogat.

Hajolj ki Mózes és Illés idejéből:

Isten alkuszik.

Hajolj ki a Kereszt idejéből:

Isten arca véres, mint Veronika-kendő.

Hajolj ki saját idődből:

Isten vén, s egy könyvre görnyed.

3

Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten,

lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal

és talpa felett kopog a föld.

Az, aki látja,

álmatlan szemeit nem bírja leszakítani róla.

4

A gyermeknek nem jut cukor:

tyúkganajt eszik és megleli az édeset.

Minden göröngy: fénytelen csillag!

Minden féreg: szárnytalan kerub!

5

Ha pokolra jutsz, legmélyére térj:

az már a menny. Mert minden körbe ér.

6

Az ember kényelmes utat épít.

A vadállat ösvényt tapos az erdőn.

És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység

és magasság és minden égtáj!

Út ő maga, mindenfelé!

7

Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz,

a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga,

és rózsaszirom-örvény leteper,

és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ –

Itt kimondhatod:

„Nem hiszek benned, Istenem!"

S a rózsaszirom-vihar mosolyog:

„De én hiszek benned: megelégszel?"