我一连几天忘了你，

Napokra elfeledtelek,

直到某个夜晚，

döbbentem rá egy este,

困倦地摸向空空的口袋，

üres zsebemben álmosan

找一支烟，才猛然惊觉。

cigarettát keresve.

也许，是我贪婪神经的

Talán mohó idegzetem

那饥饿的灌木吞掉了你？

falánk bozótja nyelt el?

也许，是我只凭这双赤手，

Lehet, hogy megfojtottalak

就把你掐死了。

a puszta két kezemmel.

不过，这一切都一样，

Különben olyan egyremegy,

凶手作案从不细加掂量。

a gyilkos nem latolgat,

无论事情究竟如何发生，

akárhogy is történhetett,

如今你横竖是个死人。

te mindenkép halott vagy,

你躺着，像已深埋地底，

heversz, akár a föld alatt,

顶着一头孤零零的灰发，

elárvult szürke hajjal,

困在我燃尽的细胞间，

kihamvadt sejtjeim között

在渐渐凝固的淤泥里。

az alvadó iszapban.

那时我这样相信的，

Így hittem akkor, ostobán

愚蠢地沉思者。直到今夜，

tünődve, míg ma éjjel

一股突如其来的强力，

gyanútlan melléd nem sodort

将毫无防备的我卷到你身旁。

egy hirtelen jött kényszer,

把我放倒在你身侧，

az oldaladra fektetett,

梦将我们熔铸成一体，

eggyévetett az álom,

像是一对互相依偎的穷人，

mint összebújt szegényeket

挤在窄小的草垫上。

a szűkös szalmazsákon.

正如高空杂技演员

Mint légtornász, az űr fölött

在虚空之上被搭档惊扰，

ha megzavarja párja,

我也与你一同沉沦，

együtt merűltem el veled

跌入下面的冥府。

alá az alvilágba,

任凭这会使我毁灭，我仍追随你，

vesztemre is követtelek,

颤抖着，忘我地——

remegve önfeledten

意识曾经夺走的一切，

mit elrabolt az öntudat

如今被我重新夺回！

most újra visszavettem!

犹如囚犯在最后一夜

Mint végső éjjelén a rab

将同伴拉进怀中，

magához rántja társát,

在他身上哭悼

siratva benne önmaga

另一个与自己同命的人。

hasonló sorsu mását,

我呜咽着拥抱你，

zokogva átöleltelek

饥渴地，仿佛我们

és szomjazón, ahogycsak

只敢如此去爱——

szeretni merészelhetünk

一个活人，和一个死者！

egy élőt és halottat!

这是偶然，还是陷阱，

Véletlen volt, vagy csapda tán,

让我们重新相见？

hogy egymást újra láttuk?

自那以后，我便再也找不到

Azóta nem találhatom

自己的位置，不在此处，亦不在他处！

helyem se itt, se másutt!

我问了自己上百遍：

Megkérdem százszor is magam,

你这个死人难道还能继续活着？

halottan is tovább élsz?

你是彻底熄灭了，还是在暗中潜伏，

Kihúnytál vagy csak bujdokolsz,

像一场闷烧的地下室火灾？

mint fojtott pincetűzvész?

何等地下之战，

Miféle földalatti harc,

又究竟是何等血迹，

s vajjon miféle vér ez,

才让我的眼角

mitől szememnek szöglete

自今晨起便带着血色？

ma hajnal óta véres?

混乱只会一味增长，

A zűrzavar csak egyre nő.

激情又如此残酷。

A szenvedély kegyetlen.

我曾以为已经埋葬了你，

Hittem, hogy eltemettelek,

可如今，莫非是你要杀死我？

s talán te ölsz meg engem?

我害怕，我不知道会怎样，

Én félek, nem tudom mi lesz,

若梦境再次将我掀起？

ha álmom újra fölvet?

我渴望你，却又慌张地

Kivánlak, mégis kapkodón

把泥土大把铲到你身上。

hányom föléd a földet.

我口中尝到

A számban érzem mocskait

一座窥伺着的地狱的污秽：

egy leskelő pokolnak:

我的神啊，明天还向我隐瞒什么，

mit rejt előlem, istenem,

又还为我保存什么？

mit őriz még a holnap?