Odavno se spremam ispričati tebi
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
skrivena sazvežđa moje ljubavi;
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
samo što je bitno, tek u jednoj slici –
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
Ti kao postojanje vrviš u meni,
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
a katkad si tako sigurna i večna
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
kao u kamenu skamenjena školjka.
mint kőben a megkövesült csigaház.
Na noćnom nebu od meseca šarani oblaci
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
među šumovima neuhvatljive snove love. –
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
I još uvek ne znam ti ispričati
S még mindig nem tudom elmondani neked,
šta meni znači, kad tokom rada
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
na sebi tvoj zaštitni pogled osećam.
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Ređam pa odbacujem poređenja prazna.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
I sutra sve ispočetka smeram
És holnap az egészet ujra kezdem,
jer toliko vredim koliko i reč
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
u pesmi i dotle, dotle me to grize
versemben s mert ez addig izgat engem,
dok od mene tek kost i kosa ostane.
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Umorna si i ja osećam, dug je bio dan, –
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
šta još reći? predmeti se pogledaju
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
i tebe hvale, zazvuči kocka šećera,
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
na sto sitne kapljice meda padaju
az asztalon és csöppje hull a méznek
i kao zlatne kugle sjaje na stolnjaku
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
i prazne čaše same odzvanjaju.
s magától csendül egy üres vizespohár.
Radosne su jer s tobom žive. Možda ću
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
stići kazati kako je kada te čekaju.
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Polagano senke sna te dotiču,
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
odlete pa ti se do čela primiču,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
još me pozdravljaš pospanim očima,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
razvezeš kosu i snovi te pokriju.
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
Miruju duge senke tvojih trepavica
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
i tvoja ruka na mom jastuku, polegla grana breze,
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
ali i ja spavam u tebi, nisi drugi svet.
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
I čujem kako se menjaju tajanstvene,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
tanke, mudre crte u hladu tvojih dlanova.
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
1943. május 26.