Befordulok egy utcasarkon,

Skrećem u neznanu ulicu

eltévedek a városomban –

zalutam u vlastitom gradu –

fogaim koccanó zajában

U škrgutavoj galami

tenyésznek álomképeim,

bujaju mi snoviđenja

miket szétugraszt majd a lárma.

koje rastura ulična buka.

A játszótér mentén írígylem

Uz igralište zavidim

a gyerekszertartások gőgjét,

gordosti dečačkih igara,

futólag, mert tovább igyekszem,

u prolazu, jer dalje koračam,

üres utcába fordulok,

u praznu ulicu skrećem

hol rongyos házfalak közöt

gde među trošnim zidovima

kopott zenéket lélegeznek

otrcane melodije udišu

pucér ablaksorok,

nagi prozori,

hát jöjj, és fogd meg a kezem.

Ha nem felejtesz el, hazatalálok.

pa dođi, uhvati mi ruku.

Idegen utcába ne kergess,

Ne zaboraviš li me, naći ću dom.

hol térdre kényszerít hiányod.

Ne teraj me u strane sokake

Engedj megállni lábamon,

gde bez tebe na kolena padam.

engedd, hogy induljak veled

Pa pusti da stanem na noge,

világom fölfedezni végre,

dopusti, da s tobom krenem

az örökösen tervezett

da otkrijem sopstveni svet,

döntő fölismerésre.

to odavno planirano

Nem válaszolsz. A csókjaim

konačno otkrovenje.

átfutnak arcodon. Lebegsz

a kötelesség, szeretet,

Ne odgovaraš. Moji poljupci

szerelem hálói fölött

preleću ti lice. Lebdiš

az áldozat sorsát latolva.

iznad mreže odgovornosti,

Hiszen ha őt elengeded,

naklonjenosti i ljubavi

tudom, zuhanás lesz a sorsa.

procenjući sudbinu žrtve.

Hiszen hármunk egymást faló

Jer ako njega napustiš

kapcsolatából kitaszítva

znam, sledi mu propast.

talán a harmadik jelen lesz

Jer odbačen iz naše

levágott testrészként örökre,

trojne porazne povezanosti

immár mit sem gyanítva.

treći će kao odsečeni

S kit a harc győztesnek ír be,

ud, više ne sluteći ništa,

a béke áthúzza nevét.

biti večito prisutan.

Szeretlek. Véget ér az utca,

I ime pobednika u toj

a párkánysor lemállik.

borbi crtom prekriži mir.

Elindulok feléd.

Volim te. Kraj je ulice,

ruši se trošni zid.

Prema tebi krećem.