Søndagskvelden, mens det skumret,

A bögrét két kezébe fogta,

úgy estefelé egy vasárnap

ble hun sittende ved bordet,

csöndesen elmosolyodott

s ült egy kicsit a félhomályban - -

holdt et krus med begge hender,

Kis lábaskában hazahozta

kegyelmeséktől vacsoráját,

satt og smilte for seg selv.

lefeküdtünk és eltünődtem,

hogy ők egész fazékkal esznek - -

Aftensmaten fikk hun med seg

Anyám volt, apró, korán meghalt,

mert a mosónők korán halnak,

hjem i spann fra snille herskap.

a cipeléstől reszket lábuk

és fejük fáj a vasalástól - -

Når vi hadde lagt oss, så jeg

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!

Idegnyugtató felhőjáték

alltid for meg fat som bugnet.

a gőz s levegőváltozásul

a mosónőnek ott a padlás - -

Mor min var hun, sped og liten.

Látom, megáll a vasalóval.

Törékeny termetét a tőke

Vaskekoner dør jo tidlig.

megtörte, mindig keskenyebb lett -

gondoljátok meg, proletárok - -

Løfter tungt. Og rygg og hode

A mosástól kicsit meggörnyedt,

én nem tudtam, hogy ifjú asszony,

verker over strykejernet.

álmában tiszta kötényt hordott,

a postás olyankor köszönt néki - -

Skittentøy var hennes høyfjell,

1931. jan. 6.

dampen over kokebaljen

hennes skyer, luftforandring

fikk hun vel på tørkeloftet.

Slik hun stod ved strykebrettet

ser jeg henne, årlig magret, -

brukt og slengt av Kapitalen.

Proletarer, la oss huske!

Nedbøyd ble hun av å vaske.

Aldri så jeg: hun var ung! og

drømmens forkle var så rent at

selv en postmann hilste henne.