A bögrét két kezébe fogta,

Søndagskvelden, mens det skumret,

úgy estefelé egy vasárnap

csöndesen elmosolyodott

ble hun sittende ved bordet,

s ült egy kicsit a félhomályban - -

Kis lábaskában hazahozta

holdt et krus med begge hender,

kegyelmeséktől vacsoráját,

lefeküdtünk és eltünődtem,

satt og smilte for seg selv.

hogy ők egész fazékkal esznek - -

Anyám volt, apró, korán meghalt,

Aftensmaten fikk hun med seg

mert a mosónők korán halnak,

a cipeléstől reszket lábuk

hjem i spann fra snille herskap.

és fejük fáj a vasalástól - -

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!

Når vi hadde lagt oss, så jeg

Idegnyugtató felhőjáték

a gőz s levegőváltozásul

alltid for meg fat som bugnet.

a mosónőnek ott a padlás - -

Látom, megáll a vasalóval.

Mor min var hun, sped og liten.

Törékeny termetét a tőke

megtörte, mindig keskenyebb lett -

Vaskekoner dør jo tidlig.

gondoljátok meg, proletárok - -

A mosástól kicsit meggörnyedt,

Løfter tungt. Og rygg og hode

én nem tudtam, hogy ifjú asszony,

álmában tiszta kötényt hordott,

verker over strykejernet.

a postás olyankor köszönt néki - -

1931. jan. 6.

Skittentøy var hennes høyfjell,

dampen over kokebaljen

hennes skyer, luftforandring

fikk hun vel på tørkeloftet.

Slik hun stod ved strykebrettet

ser jeg henne, årlig magret, -

brukt og slengt av Kapitalen.

Proletarer, la oss huske!

Nedbøyd ble hun av å vaske.

Aldri så jeg: hun var ung! og

drømmens forkle var så rent at

selv en postmann hilste henne.