Már egy hete csak a mamára

Hver dag i denne uken har jeg tenkt

gondolok mindíg, meg-megállva.

ustanselig på mamma har jeg tenkt:

Nyikorgó kosárral ölében,

Hun gikk mot tørkeloftet, varm og snar.

ment a padlásra, ment serényen.

Det knirket i en kleskurv som hun bar.

Én még őszinte ember voltam,

Den tiden var jeg ærlig og fri,

ordítottam, toporzékoltam.

så ærlig nemlig som et barn kan bli.

Hagyja a dagadt ruhát másra.

Jeg trampet vilt i marken og skrek:

Engem vigyen föl a padlásra.

La andre vaske, ta meg med og lek!

Csak ment és teregetett némán,

Hun så forbi meg uten et ord.

nem szidott, nem is nézett énrám

Hun hengte bare tøyet på en snor.

s a ruhák fényesen, suhogva,

Snart steg det i et blendende sus.

keringtek, szálltak a magosba.

Det lyste og flagret om vårt hus.

Nem nyafognék, de most már késő,

For sent å stoppe gråten. Jeg forstår

most látom, milyen óriás ő –

hvor stor hun er, nå lyser hennes hår.

szürke haja lebben az égen,

Det flagrer mellom skyer, stort og grått.

kékítőt old az ég vizében.

Hun blekner himmelvannet himmelblått.