1918.

1918

Idegeimen apokaliptikus

På mine nerver rasar ein musikk,

zene tombol, bábeli gyermekágy

a világ, véres lében remeg és

apokalyptisk, verden er ei babelsk

csikorog - ó jaj, ki a kínokban

ki a kínokban vajudó? Én vagyok,

barnseng, skjelv og knirkar

te vagy, mi vagyunk, egy lett mindenki

e kínok apokalipszisában, e

i ei blodig væske — å, kven er det

véres ágy vonaglásában, rángunk és

futkosunk, patkánymódra, óriás

som må pinast slik i vear?

talpak alatt, jaj! véres és vértelen

kaszák villódzanak a tetemszagú

Eg og du, for vi er alle eitt

légben, és torkon lehel a ragály

csontpalotákból idegen zene szól

i slik ein smerteleg apokalypse,

viharok paradicsoma kibomlik.

vi vrid oss i ei blodig seng,

Mit szólsz, ég és föld? Mit rántasz, iszonyú

új esztendőkbe, ég? A föld hallgat és

vi rykkjer og vi piler att og fram

zordan karikáz sötét telében - de egyszer

ébrednie kell, és akkor mit mond majd

lik rotter under kjempestøvlar,

változatlan szép tavaszával, mit mond

feldúlt erdeivel, mit mond eleven

vel i lufta blenkjer ljåar, blodige,

erőivel, mit mond rettenetes

ugarain kisarjadó vadvirágok

ein stank av lik og pest

ezer beszédes szemeivel - Ember,

te züllött, véres, rossz kártyás, éji veszett

slår mot oss, frå skjeletta

játékodból a réten ocsudva, - hogy fogsz

a vadvirágok szemeibe nézni?

kling ein underleg musikk,

eit paradis av stormar spreier seg.

Kva seier jord og himmel? Kvifor, himmel,

kastar du oss frå deg

i ei nyttårsnatt? Og jorda teier,

snurrar iskaldt rundt i vintermørket.

Eingong vil ho vakne -

kva vil jorda seie da,

i all sin fulle prakt av vår,

kva seier ho med sine brende skogar,

sine unge krefter, og med millionar vakre

ville blomar som skyt fram på aude marker —

Du, ein dårleg spelar, blodig og forkomen,

menneske, som vaknar i ei eng når dette ville spel

er tapt, — sei, korleis vil du

sjå ein liten markblom inn i auga?