Bibor-palásban jött Keletről
Sa Istoka dođe u purpurnom plaštu
A rímek ősi hajnalán.
U zoru rima prastarih, kobnih.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Dođe razigran, na konju belom,
Zeneszerszámmal, dalosan
Sa svojom pesmom, raspevan,
És mellém ült le ős Kaján.
I sede kraj mene drevni Zlobnik.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Raskalašno momče kraj uha mi svira,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Pijemo, pijemo, slušam ga do zore.
Piros hajnalok hosszú sorban
Crvene zore donose more,
Suhannak el és részegen
prolaze kraj nas pjane, raspevane,
Kopognak be az ablakon.
I kucaju nam u prozore.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Svetog Istoka izgubljeni mir,
Ez a gyalázatos jelen
To je prokletstvo našeg sna na javi,
És a kicifrált köd-jövendő
A budućnost naša magleno.mutna
Táncol egy boros asztalon
Ko pjana čigra po stolu igra,
S ős Kaján birkózik velem.
Dok Zlobnik drevni sa mnom se davi.
Én rossz zsaketben bóbiskálok,
Ja u trošnom žaketu dremljem,
Az ős Kaján vállán bibor.
No Zlobniku drevnom purpur se toči.
Feszület, két gyertya, komorság.
Raspelo. Dve sveće. Polutmina.
Nagy torna ez, bús, végtelen
Ovo je igra viteška, teška,
S az asztalon ömlik a bor.
Po stolu se toči vino naših noći.
Ó-Babylon ideje óta
Od vremena vavilonskih
Az ős Kaján harcol velem.
Zlobnik se drevni sa mnom bori,
Ott járhatott egy céda ősöm
Moj predak davni s njim zametnu kavgu,
S nekem azóta cimborám,
Od tada on je moj saputnik večni,
Apám, császárom, istenem.
Otac moj, car moj, bog najgori.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Apolon-bekrija tužna lica
Palástja csusszan, lova vár,
Ogrće plašt svoj, konja se maša,
De áll a bál és zúg a torna.
Al΄ traje bol, igra se igra,
Bujdosik, egyre bujdosik
Kruži, jednako po stolu kruži,
Véres asztalon a pohár.
Po krvavom stolu krvava čaša.
»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
„Vaše veličanstvo, milostivi druže,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Oprosti, glava več klonu u krilo,
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Mnogo je, mnogo bilo već sreće,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Mnogo grehova, čežnji, noći,
Apám, sok volt a szerelem.«
Oče, mnogo je ljubavi već bilo.“
Nyögve kinálom törött lantom,
Već slomljen nudim slomljenu liru,
Törött szivem, de ő kacag.
Slomljeno srce, al΄ on se smeje, grči.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Život pomamno prolazi, juri
Énekes, véres és boros,
Raspevan, krvav, pijan život
Szent korcsma-ablakunk alatt.
Pod prozorom u toj svetoj krčmi.
»Uram, kelj mással viadalra,
„Gospode, s drugim začni kavgu,
Nekem az öröm nem öröm.
Za mene radost nije radost prava,
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Glavobolja su mi i zanos i slava.
Cudar álmokban elkopott
Surovi su snovi zatupeli
A büszke oroszlán-köröm.«
Gorde kandže lava.“
»Uram, az én rögöm magyar rög,
„Oče, moja ke gruda mađarska gruda,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
Jalova, besplodna. Šta vredi makar
A te nagy mámor-biztatásod?
Ti me bodrio u zanosu silnom?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Šta vredi vina i krvi žrtva?
Mit ér az ember, ha magyar?«
Šta vredi čovek kad je Mađar?
»Uram, én szegény, kósza szolga,
„Gospode, ja sam bedni, bludni sluga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok,
Iscrpljena, lomna, luda golema.
Miért igyak most már rogyásig?
I zašto da pijem do besvesti sada?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Novca nemam, vera mi presahla,
Erőm elfogyott, meghalok.«
Snaga mi nesta, spasa mi nema.“
»Uram, van egy anyám: szent asszony.
„Gospode, imam majku: sveta žena,
Van egy Lédám: áldott legyen.
Imam Ledu: blagoslovena bila,
Van egy pár álom-villanásom,
Imam još po koji blistavi san,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
I vernika dva-tri. A u dnu duše
Egy nagy mocsár: a förtelem.«
Močvarno blatište: leglo zlih sila.“
»Volna talán egy-két nótám is,
„Imao bih još po neku pesmu,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
U meni buja jedna strasna pesma,
De, íme, el akarok esni
No, eto, stojim već spreman da padnem
Asztal alatt, mámor alatt
Pod sto, pod zanosa sto,
Ezen az ős viadalon«
Večna ova borba ostavi me bez sna.“
»Uram, bocsásd el bús szolgádat,
„Gospode, oprosti slugi tužnom,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Nemam više ništa od tebe kriti,
Az ős Bizony, a biztos romlás,
Izvestan sam samo u sigurni pad.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Ne čaraj me, ne diraj, ne opipaj.
Uram, én többet nem iszom.«
Gospode, ja više neću piti.“
»Van csömöröm, nagy irtózásom
„Imam svoj čemer, svoju grozu,
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Svoj bôni struk, usukan, sveo.
Utolszor meghajlok előtted,
Poslednji put pokloniću se tebi,
Földhöz vágom a poharam.
O zemlju ću čašu tresnuti svoju,
Uram, én megadom magam.«
Gospode, ja ću se predati ceo.“
S már látom, mint kap paripára,
I već vidim: On u sedlo skače,
Vállamra üt, nagyot nevet
Dodirne mi rame, smeje se kroz etar,
S viszik tovább a táltosával
I već ga nose, sve dalje i dalje,
Pogány dalok, víg hajnalok,
Paganske pesme i vedre zore,
Boszorkányos, forró szelek.
I taj silni, vreli, mađijski vetar.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
S Istoka leti na Zapad, sve dalje,
Új, pogány tornákra szalad
K novim paganskim igarama bola.
S én feszülettel, tört pohárral,
A ja se raspelom, sa slomljenom čašom,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Ohlađena tela, skamenjena oka,
Elnyúlok az asztal alatt.
Ležim ukočen ispod stola.