Tajtékos égen ring a hold,

No céu que espuma, a lua oscila.

csodálkozom, hogy élek.

Estar vivo me causa espécie.

Szorgos halál kutatja ezt a kort

A morte assídua espreita a Idade:

s akikre rálel, mind olyan fehérek.

quem ela encontre, empalidece.

Körülnéz néha s felsikolt az év,

O ano grita e depois desmaia.

körülnéz, aztán elalél.

(Gritara olhando ao seu redor.)

Micsoda ősz lapul mögöttem ujra

Que outono ronda-me de novo?

s micsoda fájdalomtól tompa tél!

Que inverno embotado de dor?

Vérzett az erdő és a forgó

Sangrava o bosque; mesmo as horas

időben vérzett minden óra.

sangravam no vaivém dos dias.

Nagy és sötétlő számokat

Ventos riscavam, sobre a neve,

írkált a szél a hóra.

cifras enormes e sombrias.

Megértem azt is, ezt is,

Já vi de tudo; o ar me esmaga

súlyosnak érzem a levegőt,

com seu peso; um silêncio cresce

neszekkel teljes, langyos csönd ölel,

ruidoso, cálido e me abraça

mint születésem előtt.

como fez antes que eu nascesse.

Megállok itt a fa tövében,

Detenho-me junto de um tronco

lombját zúgatja mérgesen.

que agita iroso as frondes plenas

Lenyúl egy ág. Nyakonragad?

e estende um galho. Há de esganar-me?

nem vagyok gyáva, gyönge sem,

Não é fraqueza ou medo – apenas

csak fáradt. Hallgatok. S az ág is

cansaço. Calo. E o galho apalpa

némán motoz hajamban és ijedten.

os meus cabelos, mudo, aflito.

Feledni kellene, de én

Cabe esquecer – mas não há nada

soha még semmit sem feledtem.

de que já tenha me esquecido.

A holdra tajték zúdúl, az égen

Espuma afoga a lua; o miasma

sötétzöld sávot von a méreg.

estria os céus, verde e agressivo.

Cigarettát sodrok magamnak,

Sem pressa, enrolo com cuidado

lassan, gondosan. Élek.

o meu cigarro. Eu estou vivo.

1940. június 8.