Földiekkel játszó

Meteoro com

Égi tünemény,

terrestres que lança,

Istenségnek látszó

tem de Deus o tom

Csalfa, vak Remény!

falsa cega Esperança!

Kit teremt magának

Criou-se pra ela

A boldogtalan,

homem infeliz,

S mint védangyalának,

e, anjo que vela,

Bókol untalan.

saúda sem vis. –

Sima száddal mit kecsegtetsz?

Espelhas, boca lisa,

Mért nevetsz felém?

o quê? ris, porquê?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Porque se tamisa

Még most is belém?

duvidoso qu'rer?

Csak maradj magadnak!

Sê sozinha aí!

Biztatóm valál;

Fui encorajado;

Hittem szép szavadnak:

vozes lindas cri:

Mégis megcsalál.

inda enganado.

Kertem nárciszokkal

Végig ültetéd;

Plantaste narcisos

Csörgő patakokkal

plo meu jardim fora;

Fáim éltetéd;

regato de guizos

Rám ezer virággal

regou minha flora;

Szórtad a tavaszt

mil flores verteste

S égi boldogsággal

em mim - Primavera -,

Fűszerezted azt.

e sorte celeste

Gondolatim minden reggel,

seu perfume era.

Mint a fürge méh,

Cedo, pensamentos

Repkedtek a friss meleggel

iam, laboriosas

Rózsáim felé.

abelhas, no quente,

Egy híját esmértem

para as frescas rosas.

Örömimnek még:

Na minha alegria,

Lilla szívét kértem;

algo me faltava:

S megadá az ég.

de Lilla pedia

Jaj, de friss rózsáim

coração; céu dava.

Elhervadtanak;

Forrásim, zöld fáim

Ai, perderam sede

Kiszáradtanak;

rosas frescas; minhas

Tavaszom, vígságom

fontes, troncos verdes,

Téli búra vált;

secaram, asinha;

Régi jó világom

Primavera cor,

Méltatlanra szállt.

triste Inverno cedo;

Óh! csak Lillát hagytad volna

bom mundo anterior

Csak magát nekem:

fez-se arremedo.

Most panaszra nem hajolna

Oh! deixasses só

Gyászos énekem.

Lilla, só aqui:

Karja közt a búkat

meu canto de dó

Elfelejteném,

não se queixaria.

S a gyöngykoszorúkat

Em seus braços bem

Nem irígyleném.

esquecia tristeza,

Hagyj el, óh Reménység!

sem invejar quem

Hagyj el engemet;

se fez realeza.

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Deixa-me, Esperança!

Érzem: e kétségbe

Oh, entregue a mim;

Volt erőm elhágy,

que dura avança

Fáradt lelkem égbe,

minha morte assim.

Testem földbe vágy.

Sinto dividida

Nékem már a rét hímetlen,

força que em mim era –

A mező kisült,

quer alma sem vida

A zengő liget kietlen,

céu; meu corpo, terra.

A nap éjre dűlt.

O prado, vazio,

Bájoló lágy trillák!

os campos, queimados,

Tarka képzetek!

o parque sem pio,

Kedv! Remények! Lillák!

noite nos dois lados. –

Isten véletek!

Gentis doces trilos!

1803

Quadros de mil têmperas!

Qu'rer! Esperança! Lillas! –

Adeus, para sempre!