Légy fegyelmezett!
¡Sé disciplinado!
A nyár
ellobbant már.
El verano
A széles, szenes göröngyök felett
ya se evaporó.
egy kevés könnyű hamu remeg.
Sobre las anchas glebas carbonizadas
Csendes vidék.
tiembla un punado de leve ceniza.
A lég
Paisaje silencioso.
finom üvegét
Las ásperas ramas
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
de algún arbusto
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
raspan el fino cristal del aire.
vékony ezüstrongy - valami szalag –
¡Bella inhumanidad! Sólo un delgado trozo
csüng keményen a bokor oldalán,
plateado de trapo –alguna cinta–
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
cuelga, tieso, de una rama.
a világ ág-bogán.
Tantas sonrisas y abrazos se enganchan
A távolban a bütykös vén hegyek,
de las tupidas ramas del mundo.
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
A lo lejos, los viejos montes callosos,
az alkonyi tüzet,
como pesadas manos
a párolgó tanyát,
sostienen con temblores repentinos
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
el fuego crepuscular,
Hazatér a földmíves. Nehéz,
el vapor de las granjas,
minden tagja a földre néz.
el silencio redondo del valle, el aliento del musgo.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
El labrador regresa al hogar. Es pesado,
Mintha a létből ballagna haza
cada miembro suyo mira hacia la tierra.
egyre nehezebb tagjaival,
Trota en su hombro la azada partida,
egyre nehezebb szerszámaival.
sangra su mango, sangra su hierro.
Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
Como si regrasara de la existencia misma, con paso fatigado,
szikrázó csillagaival.
con sus miembros cada vez más pesados,
A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
con sus herramientas cada vez más pesadas.
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
Ya la noche asciende como el humo de la chimenea,
állna s valami más,
con sus chisporroteantes estrellas.
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
Un lento repicar de campanas
volna harang
trae ondulando la noche de hierro azul,
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
como si el corazón estuviese detenido
S a szív a hang.
para siempre, como si alguna otra cosa,
Csengés emléke száll. Az elme hallja:
tal vez el paisaje, no el tiempo abolido,
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
estuviese latiendo.
a pántos égbolt lógó ajtaját,
Como si la noche, el cielo, el metal del invierno
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
fueran la campana y la tierra su badajo,
csak dőlt a nyáron át.
la tierra forjada, la masa balanceándose.
Tündöklik, mint a gondolat maga,
Como si el corazón fuese el repique.
a téli éjszaka.
Ezüst sötétség némasága
Vuela el recuerdo de una campanada. La mente lo escucha:
holdat lakatol a világra.
el invierno golpea el yunque para herrar
A hideg űrön holló repül át
la desencajada puerta del cielo
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
a través de la cual, durante el verano,
Összekoccannak a molekulák.
se volcaron las frutas, el trigo, la paja y la luz.
Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?
La noche de invierno
A fagyra tőrt emel az ág
irradia como el mismo pensamiento.
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben -
El mutismo de una plateada oscuridad
varjucsapat ing-leng a ködben.
le pone al mundo el candado de la luna.
Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
Un cuervo atraviesa el aire helado
egy tehervonat a síkságra ér.
y la calma se enfría. Esqueleto, ¿escuchas el silencio?
Füstjében, tengve
Chocan suavemente las moléculas.
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.
¿En qué vidrieras relucen
A teherkocsik fagyos tetején,
semejantes noches de invierno?
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.
La rama levanta su punal contra el hielo
A városok fölött
y vuela suavemente
a tél még gőzölög.
el negro suspiro de la tierra desierta:
De villogó vágányokon,
una bandada de cornejas meciéndose en la niebla.
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.
Noche de invierno. En ella,
A városban felüti műhelyét,
como otra noche de invierno más pequena,
gyártja a kínok szúró fegyverét
un tren de mercancías llega a la llanura.
a merev éjszaka fénye.
En su humo, como en un punado de infinito,
A város peremén,
vacilan, giran y se apagan
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
las estrellas.
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
En el techo helado de los vagones
egy ember, üldögél,
corre la luz, furtiva, como un ratón:
összehúzódik, mint a föld, hiába,
la luz de la noche de invierno.
rálép a lábára a tél...
Hol a homályból előhajol
Por encima de las ciudades
egy rozsdalevelű fa,
aún exhala vapor el invierno.
mérem a téli éjszakát.
Pero en el hielo azul corre hacia la ciudad,
Mint birtokát
sobre rieles brillantes,
a tulajdonosa.
la luz de la noche amarilla.
En la ciudad instala su taller
y forja el arma punzante de los tormentos
la luz de la noche rígida.
Al borde de la ciudad
cae, como paja mojada, la luz del farol.
Un poco más allá,
en la esquina, tirita crujiendo un abrigo,
un hombre está sentado,
se acurruca como la tierra, pero en vano:
el invierno le pisa los pies…
En la penumbra en que se agacha
un árbol de hojas oxidadas,
estoy midiendo la noche de invierno
como mide su finca
el propietario.