1
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
En la luminosa roca estoy sentado.
Az ifju nyár
Vuela la suave brisa
könnyű szellője, mint egy kedves
del joven verano
vacsora melege, száll.
igual que la tibieza de una dulce cena.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Al silencio acostumbro
Nem oly nehéz -
mi corazón (no es tan difícil).
idesereglik, ami tovatűnt,
Todas las cosas desaparecidas en torno mío se reúnen mi cabeza se inclina, y cuelga
a fej lehajlik és lecsüng
mi mano.
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
Contemplo la crin de las montañas.
homlokod fényét
Brilla en todas las hojas
villantja minden levél.
la llama de tu frente.
Az úton senki, senki,
En el camino, nadie, nadie.
látom, hogy meglebbenti
Miro cómo tu falda
szoknyád a szél.
ondea al viento.
És a törékeny lombok alatt
Bajo los frágiles follajes
látom előrebiccenni hajad,
tiemblan fugaces tus cabellos,
megrezzenni lágy emlőidet és
vibran tus blandos senos un instante
- amint elfut a Szinva-patak -
y, mientras el arroyuelo Szinva corre,
ím újra látom, hogy fakad
miro surgir una vez más
a kerek fehér köveken,
en los guijarros redondos y blancos
fogaidon a tündér nevetés.
de tus dientes, la sonrisa de un bada.
2
Óh mennyire szeretlek téged,
2
ki szóra bírtad egyaránt
¡Oh cuanto te amo,
a szív legmélyebb üregeiben
a ti que has logrado hacer hablar a la vez
cseleit szövő, fondor magányt
a la intrigante soledad
s a mindenséget.
que está tejiendo su trama
Ki mint vízesés önnön robajától,
en los resquicios más profundos del corazón,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
y a todo el Universo!
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
Tú, como una cascada huye de su ruido,
verődve földön és égbolton,
me abandonas y corres silenciosamente,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
mientras yo, entre las cumbres de mi vida,
3
próximo a la lejanía,
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
retumbo, chocando en la tierra y en el cielo,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
y grito que te amo,
szeretlek, mint a fényt a termek,
¡mi dulce madrastra!
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
3
halandók, amíg meg nem halnak.
Te amo como el niño ama a su madre,
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
como las mudas fosas a sus profundidades.
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Te amo como las salas a la luz,
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
como el espíritu al fuego y el cuerpo al descanso.
ösztöneimmel belemartalak,
Te amo como los mortales aman la vida,
te kedves, szép alak,
hasta que mueren.
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
Tus movimientos, tus palabras, todas tus sonrisas,
de te némán ülsz fülemben.
acojo como la tierra los objetos que caen.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
En mi imaginación mis instintos te penetran
de te megálltál szememben.
como al metal los ácidos.
Ízed, miként a barlangban a csend,
En mi mente tu imagen hermosa y amada, tu ser,
számban kihűlve leng
colma todas las cosas esenciales.
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
Los instantes pasan, ruidosos,
föl-földereng.
y en mis oídos tú estás muda.
4
Las estrellas descienden y caen,
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
pero tú te detuviste en mis ojos.
hogy pillantásod metsz és alakít?
Tu sabor, como el silencio en una gruta,
Miféle lélek és miféle fény
flota enfriándose en mi boca.
s ámulatra méltó tünemény,
Y sobre el vaso de agua tu mano
hogy bejárhatom a semmiség ködén
con sus venas tan finas
termékeny tested lankás tájait?
que apenas se vislumbran.
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
4
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
¡Oh!, ¿qué materia soy yo
reszketnek szüntelen.
que tu mirada me corta y me transforma?
Viszik az örök áramot, hogy
¿Qué alma y qué luz
orcádon nyíljon ki a szerelem
y qué fenómeno de asombros,
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
que pudo recorrer en la niebla de la nada
Gyomrod érzékeny talaját
los paisajes sinuosos de tu fértil cuerpo?
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
Y como el verbo en una mente abierta,
csomóba szőve, bontva bogját -
yo puedo descender a sus misterios.
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
Tu red sanguínea, como los rosales,
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
tiembla sin cesar.
dicsőségüket susogják!
Ella conduce la corriente eterna
Az örök anyag boldogan halad
para que surja el amor en tu rostro,
benned a belek alagútjain
para que tu matriz tenga un fruto bendito.
és gazdag életet nyer a salak
El suelo sensible de tu vientre
a buzgó vesék forró kútjain!
está bordando de raíces pequeñitas, hilos finísimos,
Hullámzó dombok emelkednek,
que se anudan y desanudan
csillagképek rezegnek benned,
para que las células que tus humores recojan sus
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
enjambres,
sürög millió élő állat,
para que los bellos arbustos de tus frondosos pulmones
bogár,
canten sus propias glorias.
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
La eterna materia pasa felizmente
nap süt, homályló északi fény borong -
a través de tu cuerpo, por los túneles de tus intestinos,
tartalmaidban ott bolyong
y la escoria recibe una vida plena
az öntudatlan örökkévalóság.
en los pozos ardientes de tus férvidos riñones.
5
Colinas onduladas se levantan,
Mint alvadt vérdarabok,
constelaciones se estremecen en ti.
úgy hullnak eléd
Lagos se mueven, fábricas trabajan,
ezek a szavak.
hormiguean un millón de animales vivientes,
A lét dadog,
el insecto
csak a törvény a tiszta beszéd.
y el alga,
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
la bondad y la crueldad;
napról napra, már fölkészülnek,
un sol brilla, se nubla una aurora boreal.
hogy elnémuljanak.
En tu sustancia se desplaza, errante,
De addig mind kiált -
la inconsciente eternidad.
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
5
te egyetlen, te lágy
Como coágulos de sangre
bölcső, erős sír, eleven ágy,
caen hacia ti
fogadj magadba!...
estas palabras.
(Milyen magas e hajnali ég!
Tartamudea la existencia.
Seregek csillognak érceiben.
Sólo la ley es un claro discurso.
Bántja szemem a nagy fényesség.
Mis órganos laboriosos, que día tras día
El vagyok veszve, azt hiszem.
me dan vida, ya se preparan
Hallom, amint fölöttem csattog,
a callar para siempre.
ver a szivem.)
Pero todos clamarán hasta entonces.
6
¡Oh, tú, escogida entre la multitud
(Mellékdal)
de dos mil millones de seres humanos;
(Visz a vonat, megyek utánad,
oh, tú, la única,
talán ma még meg is talállak,
suave cuna, recia tumba, lecho vivo,
talán kihűl e lángoló arc,
acógeme en ti!
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
(¡Qué alto está el cielo del amanecer!
Ime a kendő, törülközz meg!
En sus minerales relucen ejércitos.
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
El gran resplandor deslumbra mis ojos.
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
Sé bien que estoy perdido.
Escucho cómo chirría y palpita sobre mí
mi corazón.)
6
Canción añadida
Me lleva el tren y yo sigo tus pasos
Tal vez hoy mismo estés entre mis brazos
y tal vez se enfriará mi rostro ardiente
o tal vez tú me digas suavemente:
“Te espera el agua tibia, ve a bañarte.
Toma la toalla, puedes ya secarte.
La carne se está friendo, te hartará.
Donde mi lecho está, tu cuerpo está."