1 

1.

 Itt ülök csillámló sziklafalon.

Her sitter jeg på det glitrende fjell.

 Az ifju nyár

Den unge sommers lette vind

 könnyű szellője, mint egy kedves

svever omkring meg lik den varme duft

 vacsora melege, száll.

fra et herlig aftensmåltid.

 Szoktatom szívemet a csendhez.

Jeg venner mitt hjerte til stillheten her.

 Nem oly nehéz -

Det går så lett -

 idesereglik, ami tovatűnt,

alt som er blitt borte, rykker nær,

 a fej lehajlik és lecsüng

mitt hode er bøyd frem, mine hender

 a kéz.

henger ned.

Nézem a hegyek sörényét -

Jeg ser på fjellenes manke –

 homlokod fényét

hvert blad gjenspeiler

 villantja minden levél.

din pannes blanke lys.

 Az úton senki, senki,

På veien kommer ingen, ingen,

 látom, hogy meglebbenti

jeg ser vinden

 szoknyád a szél.

kjærtegne ditt skjørt,

 És a törékeny lombok alatt

og under det skjøre løvet

 látom előrebiccenni hajad,

ser jeg ditt hår falle fremover

 megrezzenni lágy emlőidet és

og dine myke bryst skjelve,

 - amint elfut a Szinva-patak -

og mens Szinva-bekken sakte renner forbi

 ím újra látom, hogy fakad

ser jeg atter

 a kerek fehér köveken,

den trolske latter velle frem

 fogaidon a tündér nevetés.

over dine tenners hvite stener.

2 

2.

 Óh mennyire szeretlek téged,

Å, hvor jeg elsker deg,

 ki szóra bírtad egyaránt

som både får tale

 a szív legmélyebb üregeiben

universet

 cseleit szövő, fondor magányt

og den underfundige ensomhet

 s a mindenséget.

dypest i hjertet.

 Ki mint vízesés önnön robajától,

Du som tar avskjed med meg og stille løper din vei

 elválsz tőlem és halkan futsz tova,

lik vannfall bort fra sitt eget drønn,

 míg én, életem csúcsai közt, a távol

mens jeg blant mitt livs golde høyder, i min fjerne

 közelében, zengem, sikoltom,

nærhet vrir meg her mellom himmel og jord

 verődve földön és égbolton,

og synger og roper

 hogy szeretlek, te édes mostoha!

hvor kjær du er meg, du min søte fiende!

3 

3.

 Szeretlek, mint anyját a gyermek,

Jeg elsker deg som barnet elsker moren,

 mint mélyüket a hallgatag vermek,

som tause huler elsker sine dyp,

 szeretlek, mint a fényt a termek,

jeg elsker deg som salen elsker lyset,

 mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

som sjelen elsker flammen, som kroppen elsker hvilen.

 Szeretlek, mint élni szeretnek

Jeg elsker deg som de dødelige elsker

 halandók, amíg meg nem halnak.

livet like til de dør.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

Jeg gjemmer dine smil og dine ord

 őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

og hver bevegelse, slik jord bevarer tapte ting.

 Elmémbe, mint a fémbe a savak,

Som syren i metallet er ditt bilde

 ösztöneimmel belemartalak,

etset inn i meg

 te kedves, szép alak,

du skjønne elskede,

 lényed ott minden lényeget kitölt.

hvis vesen fyller hele meg.

A pillanatok zörögve elvonulnak,

Øyeblikkene drar støyende forbi, –

 de te némán ülsz fülemben.

taust sitter du i mine ører.

 Csillagok gyúlnak és lehullnak,

Stjerner tennes og stjerner forgår –

 de te megálltál szememben.

din glans står evig for mitt blikk.

 Ízed, miként a barlangban a csend,

Smaken av deg, som stillheten i grotten,

 számban kihűlve leng

svever kjølig i min munn.

 s a vizes poháron kezed,

På hånden din som griper om et vannglass

 rajta a finom erezet,

demrer dunkelt-diffust

 föl-földereng.

ditt fine årenett.

4 

4.

 Óh, hát miféle anyag vagyok én,

Å, hvilken substans er jeg vel skapt av

 hogy pillantásod metsz és alakít?

at ditt blotte blikk kan forme meg?

 Miféle lélek és miféle fény

Hva for en sjel og hvilket lys

 s ámulatra méltó tünemény,

og hva slags skapning er jeg

 hogy bejárhatom a semmiség ködén

som får vandre i intethetens tåke

 termékeny tested lankás tájait?

i din fruktbare kropps bølgende egner?

S mint megnyílt értelembe az ige,

Og lik ordet i et åpent sinn

 alászállhatok rejtelmeibe!...

stiger jeg ned i dets mysterier!

Vérköreid, miként a rózsabokrok,

Dine blodsirkler dirrer uavbrutt

 reszketnek szüntelen.

som rosenbusker i vinden.

 Viszik az örök áramot, hogy

De fører den evige strømmen

 orcádon nyíljon ki a szerelem

for at kjærligheten skal flamme på ditt kinn

 s méhednek áldott gyümölcse legyen.

og ditt skjød skal bære en velsignet frukt.

 Gyomrod érzékeny talaját

Din maves følsomme grobunn

 a sok gyökerecske át meg át

er gjennomvevd av et utall av røtter:

 hímezi, finom fonalát

fine tråder som stadig knyttes sammen og opp

 csomóba szőve, bontva bogját -

for at dine saftige celler skal gro

 hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját

og dine lungers brusende bladverk

 s lombos tüdőd szép cserjéi saját

skal lovprise sin egen herlighet!

 dicsőségüket susogják!

Det evige stoffet myldrer lykkelig

Az örök anyag boldogan halad

i dine tarmers tunneler

 benned a belek alagútjain

og slagget selv lever opp igjen, rikt,

 és gazdag életet nyer a salak

i nyrenes ivrige, hete brønner!

 a buzgó vesék forró kútjain! 

Bølgende bakker reiser seg i deg

 Hullámzó dombok emelkednek,

og stjernebilder bever,

 csillagképek rezegnek benned,

innsjøer vogger, fabrikker suser,

 tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,

millioner av levende dyr myldrer,

 sürög millió élő állat,

insekter,

 bogár,

tare og tang,

 hinár,

grusomhet, godhet;

 a kegyetlenség és a jóság;

sol skinner, dystert nordlys demrer –

 nap süt, homályló északi fény borong -

hele den ubevisste evighet er å finne

 tartalmaidban ott bolyong

i dine substanser.

 az öntudatlan örökkévalóság.

5.

5 

Som klumper av størknet blod

 Mint alvadt vérdarabok,

faller disse ord ned

 úgy hullnak eléd

foran deg.

 ezek a szavak.

Tilværelsen stammer,

 A lét dadog,

alene loven taler et tydelig språk.

 csak a törvény a tiszta beszéd.

Mine aktive organer som gjenføder

 De szorgos szerveim, kik újjászülnek

meg dag for dag, forbereder seg alt

 napról napra, már fölkészülnek,

på å forstumme.

 hogy elnémuljanak.

Men inntil da roper de alle:

De addig mind kiált -

Du som er utvalgt blant

 Kit két ezer millió embernek

to tusen millioners myriader,

 sokaságából kiszemelnek,

du, min eneste, du, min myke vogge,

 te egyetlen, te lágy

min sterke grav, min levende seng, -

 bölcső, erős sír, eleven ágy,

ta meg opp i deg!

 fogadj magadba!...

(Hvor veldig er denne gryningens himmel!

(Milyen magas e hajnali ég!

Arméer tindrer i dens malm.

 Seregek csillognak érceiben.

Den store glansen blender mitt øye.

 Bántja szemem a nagy fényesség.

Jeg synes jeg er fortapt.

 El vagyok veszve, azt hiszem.

Jeg hører hvordan mitt hjerte banker

 Hallom, amint fölöttem csattog,

og slår over hele meg.)

 ver a szivem.)

6.

6 

(Ettersang)

 (Mellékdal)

(Jeg sitter på toget, jeg følger etter deg,

 (Visz a vonat, megyek utánad,

kanskje finner jeg deg atter i dag,

 talán ma még meg is talállak,

kanskje kjølner da mitt brennende ansikt,

 talán kihűl e lángoló arc,

kanskje kommer du helt stille til å si:

 talán csendesen meg is szólalsz:

Vannet er deilig og varmt, ta et bad!

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Her har du håndkleet, tørk deg med det!

 Ime a kendő, törülközz meg!

Steken er klar til å stille din sult!

 Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Der, hvor jeg ligger, der har du din seng!)

 Ahol én fekszem, az az ágyad.)