Húzd rá cigány, megittad az árát,
Sviraj, Cigo, ispio si svoje,
Ne lógasd a lábadat hiába;
I ne kradi dane tako pusto;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Čemu mis΄o na hlebu i vodi,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
U studen pehar lij vino gusto.
Mindig igy volt e világi élet,
Tako život naše dane niže,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Čas nas ledi, čas ognjem sažiže;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Dok gudalo ne postane štap;
Sziv és pohár tele búval, borral,
Srce i čaša puni su jada,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Nek krv ti uzavre ko vrtlog brz,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Nek ti mozak u lobanji skače,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
Nek ti oči gore ko kometa,
És keményen mint a jég verése,
Nek jeknu žice od bure jače,
Odalett az emberek vetése.
I ko grâd tvrdo, ko teška kletva –
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Joj, propade gorka ljudska žetva.
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Dok gudalo ne postane štap;
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Srce i čaša puni su jada,
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Uči pesmu od pomamane bure,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Koja stenje, urla, plače, gudi,
Háború van most a nagy világban,
Čupa stabla i brodove lomi,
Isten sírja reszket a szent honban.
Gasi život zverinja i ljudi;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
rat se vodi i nesreće graju,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Dok gudalo ne postane štap;
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Srce i čaša puni su jada,
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Čiji beše taj uzdah prigušen,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Ko nariče, kog je tuga takla?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Ko klopara na nebeskom svodu,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Ko to jeca ko mlin usred pakla?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Demon,srce, luda duša neka,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Mrtve vojske il nada daleka?
Sziv és pohár tele búval, borral,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Dok gudalo ne postane štap;
Mintha ujra hallanók a pusztán
Srce i čaša puni su jada,
A lázadt ember vad keserveit,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
Ko da opet nad pustarom ječe
A keselynek szárnya csattogását,
Pobunjenog ljudstva divlji jadi,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Bratoubilačkog štapa zamah,
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Posmrtna reč prvoj siročadi,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Lepet kragulja, zloslutne pratnje,
Sziv és pohár tele búval, borral,
I Prometeja večite patnje.
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Dok gudalo ne postane štap;
Hadd forogjon keserű levében,
Srce i čaša puni su jada,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Slepa zvezda, ova jadna Zemlja,
Mely egy uj világot zár magába.
Nek se vrti sred svog gorkog soka,
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Od greha i besa pustih sanja
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Nek je bura očisti žestoka,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Nek dođe Nojeva barka sveta
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
U kojoj je seme novog sveta.
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Dok gudalo ne postane štap;
Majd ha elfárad a vész haragja,
Srce i čaša puni su jada,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Sviraj, al ne! – nek utihnu žice!
Akkor vedd fel ujra a vonót,
Još će biti praznika i danâ,
És derüljön zordon homlokod,
Kad utihnu besovi oluje
Szűd teljék meg az öröm borával,
A čegrsti izdahnu od rana:
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
Tad zagudi dušom punom žara,
1854
Da ti pesma bogove očara.
Tad ti uzmi gudalo u ruke
I s mrgodnog čela zbriši muke.
Nek od vina sreće srce gori,
Sviraj, nek te jad sveta ne mori!