Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

Какой же была она – кос твоих медь?…

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

– Забыл я, но летом поля золоты,

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

и в колосьях, если подолгу глядеть

S e szőkeségben újra érzem őt.

против солнца, мерещится: ты!

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.

Какой же была она – глаз твоих синь?…

De ha kinyílnak ősszel az egek,

– Не помню, но осени сини без дна …

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

И сквозь оторопь разлук невыносимо

Szeme színére visszarévedek.

льнет, обволакивает: она!

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

А шепота шелк? – Был он или не был?

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

– Не знаю… Но луга весеннего вдох…

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

И вестью весны, далекой как небо,

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

твой оклик, Анна: теплом, врасплох…