Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

Njene zlatne kose više se ne sećam,

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Ali znam da su njive u zlatnom sjaju

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,

Kad žutim klasovima leto dozreva

S e szőkeségben újra érzem őt.

I u tom žutilu opet znam za nju.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.

De ha kinyílnak ősszel az egek,

Azura njenog oka više se ne sećam,

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

Ali jesenje nebo kad se otvori,

Szeme színére visszarévedek.

U septembarskom klonulom pozdravu

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

Sjaj njenog oka katkad me pogodi.

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Ni njenog svilenog glasa više se ne sećam,

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Ali u proleće kad livada uzdiše,

Osećam, iz dalekog, nebeskog proleća

Do mene Anin nežan glas dopire.