1 

I.

 A rakodópart alsó kövén ültem,

Sentado no cais, na pedra inferior,

 néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

via nadar cascas de melancia.

 Alig hallottam, sorsomba merülten,

Imerso em meu destino, mal dava por

 hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

que a flor fala, o fundo silencia.

 Mintha szívemből folyt volna tova,

Como indo do meu coração, túrbido

 zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

e sábio, e grande, era o Danúbio.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

 reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

Como os músculos, quando trabalha a gente,

 úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

lima, martela, faz tijolos, cava,

 minden hullám és minden mozdulás.

assim a onda e tudo o que é movente

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt

rebentava, estendia, relaxava.

 s mosta a város minden szennyesét.

Qual a mãe, embalava-me com histórias,

És elkezdett az eső cseperészni,

limpando da cidade toda a escória.

 de mintha mindegy volna, el is állt.

 És mégis, mint aki barlangból nézi

E em gotas começou a cair a chuva,

 a hosszú esőt - néztem a határt:

depois parou, como se fosse o mesmo.

 egykedvű, örök eső módra hullt,

E, contudo, como quem olha de gruta

 színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

a longa chuva, eu olhava o termo:

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

chuva eterna, insensível, o passado

 másra gondoló anyának ölén

sem cor caía, antes variegado.

 a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

 és nevetgéltek a habok felém.

Corria o Danúbio. E tal o menino

 Az idő árján úgy remegtek ők,

no seio fértil da mãe distraída,

 mint sírköves, dülöngő temetők.

assim as ondas se entretinham comigo

2 

e pra mim dirigiam sua risa.

 Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

No fluxo do tempo tremiam elas,

 nézem, amit meglátok hirtelen.

como de túmulos as pedras trémulas.

 Egy pillanat s kész az idő egésze,

 mit százezer ős szemlélget velem.

II.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

 öltek, öleltek, tették, ami kell.

Eu sou assim, que há cem mil anos contemplo

 S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

já o que, de repente, vejo a sós.

 mit én nem látok, ha vallani kell.

Um segundo, e está pronto todo o tempo

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

que comigo observam cem mil avós.

 Enyém a múlt és övék a jelen.

 Verset írunk - ők fogják ceruzámat

O que não viam vejo, preocupados

 s én érzem őket és emlékezem.

em cavar, abraçar, matar, fazer

3 

o preciso. Vêem, à matéria dados,

 Anyám kun volt, az apám félig székely,

o que eu não vejo, posso bem dizer.

 félig román, vagy tán egészen az.

 Anyám szájából édes volt az étel,

Conhecemo-nos como dor e alegria.

 apám szájából szép volt az igaz.

O passado é meu, deles o presente.

 Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

Poema escrevemos – são quem o lápis guia

 Elszomorodom néha emiatt -

e eu sinto-os e recordo ardentemente.

 ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,

 ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

III.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

 gyenge létemre így vagyok erős,

Minha mãe era cumana, o pai metade

 ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

sículo, metade romeno, ou fosse

 mert az őssejtig vagyok minden ős -

todo. Da boca do pai era a verdade

 az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

linda, da boca da mãe comer doce.

 apám- s anyámmá válok boldogon,

Um ao outro se abraça, quando me movo.

 s apám, anyám maga is ketté oszlik

Estou triste às vezes por razões que tais –

 s én lelkes Eggyé így szaporodom!

esta morte, de que sou. «Tu verás como,

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

dizem, um dia não seremos mais.»

 a sok nemzedék, mely egymásra tör.

 A honfoglalók győznek velem holtan

Dizem, pois eu sou eles, enfim; assim,

 s a meghódoltak kínja meggyötör.

sou forte sendo fraco, e recordo

 Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

que sou mais do que muito, pois sou em mim

 török, tatár, tót, román kavarog

avós até ao núcleo dos primórdios –

 e szívben, mely e múltnak már adósa

sou o Avô, que se desfaz a gerar: em

 szelíd jövővel - mai magyarok!

meu pai e minha mãe feliz me assumo

... Én dolgozni akarok. Elegendő

e meu pai, a mãe, dividem-se também

 harc, hogy a múltat be kell vallani.

e assim me propago animado Uno.

 A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

 egymást ölelik lágy hullámai.

O mundo sou – tudo, o que foi, é vivo:

 A harcot, amelyet őseink vívtak,

as muitas raças que se deram luta.

 békévé oldja az emlékezés

Vencem mortos os conquistadores comigo

 s rendezni végre közös dolgainkat,

e a pena dos vencidos me tortura.

 ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Árpád e Zalán, Verbõczi e Dózsa –

turcos, tártaros, eslavos e romenos

neste coração rolam – húngaros de hoje! –

que ao passado deve coração sereno.

…Eu quero trabalhar. É suficiente

luta ter que o passado confessar.

Do Danúbio as ondas, passado, presente,

futuro, ternas se vão abraçar.

A luta a que se deram nossos avós

em paz a dilui a recordação;

enfim ordenar coisas de todos nós

é obra nossa; e não é pouco, não.