Párisba tegnap beszökött az Ősz.

I går kom Hausten lydlaust til Paris.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Han smug seg inn på Boulevard Saint-Michel

Kánikulában, halk lombok alatt

og venta under skuggefulle tre

S találkozott velem.

ein gloheit sommarkveld.

Mot Seinen vandra eg i ro og mak.

Ballagtam éppen a Szajna felé

Og i mitt hjarta brann ein purpurglød,

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

eit rart, vemodig bål, ein liten song

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

som tala om min død.

Arról, hogy meghalok.

Da nådde Hausten meg. Han kviskra tett,

så boulevarden dirra under meg.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Og spøkefulle blad baud opp til dans

Szent Mihály útja beleremegett,

langs varm og vindstill veg.

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Eit glimt: Min sommar sansa ingen ting

Tréfás falevelek.

og Hausten flydde bort og lo av det.

Han kom. Og ingen veit det utan eg

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

her under tunge tre.

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.