Myslím, že tĕ mám rád;

Azt hiszem, hogy szeretlek;

držím za semknutými víčky pláč nad tím, že jsi.

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

Ale jak vidíš, bohové,

De láthatod, az istenek,

prach a čas

a por, meg az idő

postavili mezi mne a tebe

mégis oly súlyos buckákat emel

tak neschůdné hrby hor,

közéd-közém,

že sem tam mĕ jímá

hogy olykor elfog a

hned závrať z lásky,

szeretet tériszonya és

hned malovĕrný strach.

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

V takových chvílích schoulen v lůžku zúzkostním,

mint a természet éjfél idején,

jako příroda v čase půlnočím,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

beze zvuku či dobrých znamení.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

Ale pak,

hogy kezemet kezedbe tettem.

když mám ruku ve tvé a ty v mé,

znovu vĕřím, že k sobĕ patříme.