Ne fogjon senki könnyelműen

Nek se niko ne pothvata ludo,

A húrok pengetésihez!

Lakoumno ovih struna sveti΄;

Nagy munkát vállal az magára,

Grdan teret svako prima na se

Ki most kezébe lantot vesz.

Koji misli pevat započeti.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Ako ne znaš ništa drugo kaz΄ti

Saját fájdalmad s örömed:

Nego radost i bol srca svog,

Nincs rád szüksége a világnak,

Nisi nmuždan ni rodu ni svetu,

S azért a szent fát félretedd.

Kidaj žice – oprostiće Bog.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan

Mi bludimo po pustinji grdnoj

Népével Mózes bujdosott,

Ko Mojsije u vremena ljuta,

S követte, melyet isten külde

Bog mu dade stub od ognja živa

Vezérül, a lángoszlopot.

Da mu narod sasvim ne zaluta.

Ujabb időkben isten ilyen

Takve stube, takav oganj živi

Lángoszlopoknak rendelé

Šalje nebo i današnji dan –

A költőket, hogy ők vezessék

Za pesnici danas ide narod,

A népet Kánaán felé.

Ide narod u svoj Kanaan.

Előre hát mind, aki költő,

Napred, dakle, ko ima glasa,

A néppel tűzön-vízen át!

Napred s rodom, vi sveti junaci.

Átok reá, ki elhajítja

Proklet bio ko se boji muka!

Kezéből a nép zászlaját.

Proklet bio ko zastavu baci!

Átok reá, ki gyávaságból

Ko zastane, kom srce zastrepi,

Vagy lomhaságból elmarad,

Nek ga bije i kletve i sram –

Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,

Koji gledeć gde se narod bori

Pihenjen ő árnyék alatt!

Odmara se u zahlađu sam.

Vannak hamis próféták, akik

Ima danas i lažnih proroka

Azt hirdetik nagy gonoszan,

Što su usklik do neba digli,

Hogy már megállhatunk, mert itten

Koji vele da smo već na meti,

Az ígéretnek földe van.

Da smo u zemlju obećanu stigli.

Hazugság, szemtelen hazugság,

Lažu, lažu, gadno lažu, podlo –

Mit milliók cáfolnak meg,

Nit im može verovati svet

Kik nap hevében, éhen-szomjan,

Koj΄ i danas, gladan, žedan zebe,

Kétségbeesve tengenek.

Noseć trnov na temenu splet.

Ha majd a bőség kosarából

Istom onda kad obilje prospe

Mindenki egyaránt vehet,

Svakom svoje potpuno i ravno,

Ha majd a jognak asztalánál

Kad za stolom prava i slobode

Mind egyaránt foglal helyet,

Svi budemo gostili se  slavno,

Ha majd a szellem napvilága

Kad kroz svaki prozor sunce sine

Ragyog minden ház ablakán:

Kazujući da je duha dan:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Onda istom reci da si stigo –

Mert itt van már a Kánaán!

Tu je meta, Tu je Kanaan.

És addig? addig nincs megnyugvás,

Ali donde odmaranja nema,

Addig folyvást küszködni kell. -

Borba, teret neka znoji ljude,

Talán az élet, munkáinkért,

A život nam možda neće dati,

Nem fog fizetni semmivel,

Ništa dati za goleme trude!

De a halál majd szemeinket

Al΄ u smrti nagrade će biti,

Szelíd, lágy csókkal zárja be,

Tihe suze nakititi grob; ¾

S virágkötéllel, selyempárnán

tad nek peva što kom srce žudi,

Bocsát le a föld mélyibe.

Onda može kad ne bude rob.

1847