Németh Andornak
Som básnik – básnictvo však samo
pramálo zaujíma ma.
Költő vagyok - mit érdekelne
Či na oblohe žiariť plamom
engem a költészet maga?
aj hviezda nočnej rieky má?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Čas vyparí sa čosi-kamsi,
za mliekom bájok neblazniem,
Az idő lassan elszivárog,
pravého sveta dúšok dám si,
nem lógok a mesék tején,
navrchu s nebesami z pien.
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Pekný je prameň! – v ňom sa kúpať!
Len skok, a chvenie, pokojnosť
Szép a forrás - fürödni abban!
v objatí sú a z peny stúpa
A nyugalom, a remegés
pôvabne múdra štebotnosť.
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Básnici iní - čo ma po nich?
Špiniaci sa až po prsia,
Más költők - mi gondom ezekkel?
nech šaľbou malieb vymyslených
Mocskolván magukat szegyig,
a liehmi omamujú sa.
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Ja prekročím tú krčmu doby
až po smysel, aj ponad to!
Én túllépek e mai kocsmán,
Nedám sa tupo na spôsoby,
az értelemig és tovább!
byť hlupák sluha ledakto.
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Jedz, pi, miluj, spi! Ty sa meraj
univerzom, to nech ťa ctí!
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
Ni syčiac neslúcham ja vera
A mindenséggel mérd magad!
zlé, kaličiace mocnosti.
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nuž nech som šťastný - bez jednačky!
Inak ma hockto pohaní
Nincs alku - én hadd legyek boldog!
a poznačia ma rudé fliačky,
Másként akárki meggyaláz
v horúčkach miazga vyschne mi.
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Nie, ja už ústa nezapchám si.
K rozumu vznášam ponosu.
Én nem fogom be pörös számat.
Storočie, to sa ku mne hlási:
A tudásnak teszek panaszt.
sedliaci, orúc, pri mne sú;
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
mňa tuší telo robotníka,
keď pohne údmi ustato,
engem sejdít a munkás teste
pred kinom mňa si čakať zvyká
két merev mozdulat között;
chasník, v kabáte obdratom.
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
A oplanov kde stojí tábor,
postaviť veršu môjmu hať,
S hol táborokba gyűlt bitangok
bratské tanky sa ako diabol
verseim rendjét üldözik,
rozbehnú rým môj rozhučať.
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Ja vravím: Človek ešte nie je
veľký, no predstáv nesmiernych.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
Nech sprevádzajú jeho deje
De képzeli, hát szertelen.
láska a duch: sa zrodil z nich!
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
1937