(Gina emlékkönyvébe)

Gleich dem Montblanc, an dessen Firn

Nicht Sturm noch Sonne rütteln kann,

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Ist still mein Herz, kühl meine Stirn,

Nicht Lieb noch Haß ficht mich mehr an.

Minek nem árt se nap, se szél,

Ob tausend Sterne sich bemühn,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Mich aufzutaun mit ihrer Glut,

Wetteifernd glitzern, feurig glühn,

Nem bántja újabb szenvedély.

Es rührt mich nicht, kalt bleibt mein Blut.

Körültem csillagmiriád

Doch manchmal nachts, wenn ich allein,

Taucht vor mir auf der Feenteich

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Der Jugend - und im Sternenschein

Dein schönes Bildnis, schwanengleich.

Fejemre szórja sugarát;

Dann, wie nach langem Wintertod,

Azért még föl nem olvadok.

Erwacht mein Herz und brennt vor Weh

So, wie im kalten Morgenrot

De néha csöndes éjszakán

Erglüht des Bergfirns ewger Schnee.

Elálmodozva, egyedül -

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen…