Kam sa podel s neba jarabý pás dúhy,

Hova lett a tarka szivárvány az égről?

kam kvet, nímž sa polia jarabely, luhy?

Hova lett a tarka virág a mezőkről?

Kde potočný hukot je, kde spevot vtáčí,

Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,

všetok jari-leta skvost, šperk s inou zdobou?

S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?

Tam je všetko, len čo rozpomienka stačí

Odavan mind! csak az emlékezet által

ich vyvolať, sťaby bledé tône z hrobov.

Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.

Iba sneh zrieť — chmáry, jak sa ukladajú;

Egyebet nem látni hónál és fellegnél;

ožobračela zem, zima obrala ju.

Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

Jak žobráčka stará, ozaj, je zem; kýsi

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,

z pliec jej biely, lenže vetchý kocon visí,

Vállain fejér, de foltos takaró van,

z ladu laty po ňom, i dier dosť však predsa,

Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,

z nich jej telo nahé vyzerá, tak v mraze

Sok helyen kilátszik mezítelen teste,

stojí tam, sa trasie... núdza šírkou štetca

Ugy áll a hidegben s didereg... az inség

spodobená je jej dvom na obraze.

Vastagon van bágyadt alakjára festve.

Čo by robil človek von v tej mrcha chvíli ?

Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?

Teraz v izbe dnu je život roztomilý.

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Žehná Boha, koho požehnaním odel

Áldja istenét, kit istene megáldott,

On, dav teplý kút mu a rodinku v podiel.

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Akým blahom je dnes teplá chyža všade,

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

a v teplučkej chyžke rodinôčka ľúba!

S meleg szobában a barátságos család!

Teraz čo chalúpka, to čarovný hrad je,

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

ak jest zkaď prikladať triesky do kozuba;

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

každé slovo aj, čo indv vzduchom

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

brnkne snáď, včuľ prostred srdca vletí uchom.

Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.

Najmä večery tie vtedy — krása! Klam i

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

mam, poviete čajs’, nech neznáte ich sami.

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.

Za vrchstolom otec čeľadný si sedí

A családfő ott fenn űl a nagy asztalnál

v dôverlivej vrave so susedom, s kmotrom ;

Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,

fajčia si. pred nimi krčah z hrubčov gliedy,

Szájokban a pipa, előttök palack áll

chovan hen z pivnice najstaršieho: na trom

Megtelve a pince legrégibb borával;

aj dna nájsť mu neľza, čo jak sa s tým činia...

A palack fenekét nem lelik, akárhogy

zločká, hneď jak peniaz plný je zas vína.

Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.

Ponúka ich hodná gazdiná to domu,

Kinálgatja őket a jó háziasszony,

neboj, čo úlohou jej, že vyhne tomu :

Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,

hoj, vie ona dobre, čo jak v obcovaniu,

Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,

povinnosti zná si zpamäť, s dobrým menom

A kötelességét ő jól megtanulta,

domu nezahráva; nik aj nesmie na ňu

Nem bánik könnyen a ház becsületével,

trízniť, skupaňou že bola by či leňom.

Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.

Tam sa krúti-vrtí, prívet jej vždy sladší

Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:

znie: „Susedko, kmotrík, nechže sa vám páči!“

„Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!”

Tí sa poďakujú, chlipnú na tie slová;

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,

keď im vytlie z fajok, napchajú ich znova,

S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,

a jak dym z nich túla v povetrí sa plavno,

És mint a pipafüst csavarog a légben,

tak si brúsia sem-tam umy ich, a vzatkom

Akkép csavarognak szanaszét elméik,

časov čo sa dávno pominulo, dávno,

És ami már régen elmult, nagyon régen,

posbierajú, spomnú pekne za poriadkom.

Összeszedegetik, sorra elregélik.

Kto na chotár žitia má už pochod krátky,

Akitől nincs messze az élet határa,

nepozeráva rád napred, ale zpiatky.

Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

U menšieho stola šuhaj, dievča: svieži

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,

pár; tým o minulosť veru sotva beží.

Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.

Nač’ aj obierať sa im s ňou? Život celý

Mit is törődnének a multtal? az élet

je pred nimi ešte, nie im za chrbáty:

Előttök vagyon még, nem a hátok megett;

duše ich v budúcna obzor zaletely,

Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,

snivé obzerajú východ ružovatý.

Merengve nézik a rózsafelhős eget.

Kradmo usmejú sa, veľa nepovravia,

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,

bohvie, a predsa sa znamenite bavia.

Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.

Tam v úzadí zasa iávky kolo pece

Amott hátul pedig a kemence körűl

drobizg obsadil, sa hašterí a mece,

Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,

celý kopec detí domácich i hostí;

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek

z karát stavia veže... Zbudujú i svalia...

Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...

honia za motýlmi šťastnej prítomnosti,

Űzi pillangóit a boldog jelennek,

včerajšok huš! starosť ich o zajtra malá. —

Tennapot felejtett, holnapra nem gondol.

Hľa, jak spratné miestko ! — neveryl bys’ proste: -

Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:

v izbe tej prítomnosť, prešlosť. budúcnosť je!

Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

Zajtra chlieb sa bude piecť, osieva slúžka,

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a

nôtiac; až dnu čuť, jak ťahá do tenuška.

Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.

Zškrípe žeráv studne nádvorím sťa v sváre,

Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,

na nocľah to kočiš napája si kone.

Lovait itatj’ a kocsis éjszakára.

Hudú kdes’ Cigáni, najskôr na obare,

Húzzák a cigányok valami víg toron,

zďala slýchať basu, ako mrmle, stone.

Távolról hangzik a bőgő mormogása.

A tie rôzne zvuky schodia sa a svijú

S e különféle zaj ott benn a szobába’

tu dnu v izbe v tichú, mäkkú harmóniu.

Összefoly egy csendes lágy harmóniába.

Padá sneh, ulica preds’ však očernela,

Esik a hó, mégis fekete az útca,

veľká, hrubá tmisko zatiahla ju zcela.

Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.

Chodákov niet temer, iba, zvrždiac kroky,

Járó-kelő ember nem is igen akad,

návštevník čo stúpa domov so svetielkom,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

jeho lampáša svit blyskne pod obloky,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

už aj spolkla ho tma; lampáš zmizne celkom,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

tí dnu ale, jak bys’ im bol hádku zadal,

Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig

hádajú o dušu: kto to prešiel tadiaľ?

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?