Dokonať dvadsiateho štvrtého februára

Meghalni február huszonnegyedikén,

akáže by pointa mohla byť:

milyen poén lett volna már:

priestupný deň pred všetkým utiecť,

szökőnap szökni meg mindaz elől,

čo teraz hryzie, na hryzenie čaká a chce hrýzť.

mi most harap, s mi még harapni vár.

Dvadsiateho deviateho ďalším favoritom

Huszonkilencedike a következő esélyes

na pointu vzatie je, veď aj tak zomrieť treba:

gegre vennem, hogy úgyis meg kell halni:

štvorročne konať mohla by sa

négyévente lenne csak rendezhető

pravá partia dňa pominutia.

igazi kimúlásnapi parti.

Prvý marec: jar prišla,

Március elseje: megjött a tavasz,

ja tu dole posmešne sa rehotajúc natiahnem nohy,

odafönt madárricsajban tombol az ég;

tam hore obloha vo vtáčom kriku jasá;

én itt lent gúnyosan röhögve dobom fel talpam,

”Zavri-trp, zavri-trp,” [1] znejú noty!

s dalolom: „Csuknikék, csukninkék!”

”Pokoj, správne zvolenou smrťou

„Nyugalom, egy jól megválasztott halállal

ktorýkoľvek všedný deň na obrazný meniť dá sa”

bármely köznap emblematikussá tehető”

– volajúc smerom ku mne kývne

– biccent felém hívogatólag

tristošesťdesiatimi piatimi hlavami cintorínska spása.

háromszázhatvanöt fejével a temető.