„Vravelas', mati: božská ruka

"Mondád, anyám, hogy álmainkat

že kreslí v noci naše sny;

Éjente festi égi kéz;

sen oknom je, nímž zrak náš kuká

Az álom ablak, melyen által

— zrak duše to — v kraj budúcny.

Lelkünk szeme jövőbe néz.

Mamička, ja tiež mal sen: či mi

Anyám, álmodtam én is egyet,

ho rozlúštiš? O, urob hneď!

Nem fejtenéd meg, mit jelent?

Mne krýdla vzrástly, vzduch som nimi,

Szárnyim növének, s átröpűltem

ba nekonečný slietal svet —“

A levegőt, a végtelent."

,Synáčku, duše mojej svite,

'Fiacskám, lelkem drága napja,

lúč môjho slnca, zajasaj;

Napomnak fénye! örvendezz;

nadlho Boh ti zmeril žitie,

Hosszúra nyujtja élted isten,

to sníčka tvojho blahý taj.‘ —

Álmodnak boldog titka ez.' -

A rástlo decko, z teplých prší

És nőtt a gyermek, lángra lobbant

mu mladosť šľahla plameňom,

Meleg keblén az ifjukor,

a spev je nebeský liek srdci,

S a dal malasztos enyh a szívnek,

keď krv sa búri, kypí v ňom.

Midőn hullámzó vére forr.

Varito mocne junoš vzchytí,

Lantot ragadt az ifju karja,

veň vtočil citov prúdenie:

Lantjának adta érzetét,

i na perutiach piesne city

S dalszárnyon a lángérzemények

koľ vtáčou brnkly plamenné.

Madárként szálltak szerteszét.

Po nebo vzletel čaroslový

Égig röpűlt a bűvös ének,

spev, sniesol hviezdu oslavy,

Lehozta a hír csillagát,

i z pableskov jej básnikovi

És a költőnek, súgarából

korunu splietol koľ hlavy.

Font homlokára koronát.

Však jedom je med piesní všetok;

De méreg a dal édes méze;

čím poet kojí vari ta

S mit a költő a lantnak ad,

chuť: mysle jeho každý kvietok

Szivének mindenik virága,

dňom, ujatým mu zo žitia.

Éltéből egy-egy drága nap.

Sa peklom stal plam citov, tomu

Pokollá lett az érzelemláng,

však on sám prepadol priam v plen;

És ő a lángban martalék;

už na zemi ho žitia stromu

A földön őt az életfának

snietočka zadržuje len.

Csak egy kis ága tartja még.

Tam na smrtnom, hla, lóži leží

Ott fekszik ő halálos ágyon,

tvor, utýraný docela;

Sok szenvedésnek gyermeke,

í občul, cez múk nával svieži

S hallá, mit a szülő bus ajka

jak matka s vzlykom zúpela:

Kínjának hangján rebege:

,Smrť, neber mi ho z ramien, hrude

'Halál, ne vidd el őt karomból,

za korisť tak včas neberže;

Ne vidd korán el a fiut;

mám neba sľub: vraj, dlho bude

Soká igérte őt éltetni

žiť... A či sen náš tiež len lže?...’

Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

„Sny, matka, nelžú; usúdeno

"Anyám, az álmok nem hazudnak;

hoc v rakev sa mi uložiť:

Takarjon bár a szemfödél:

básnika syna tvojho meno

Dicső neve költő-fiadnak.

nadlho, večne bude žiť.“

Anyám, soká, örökkön él."