Usmej sa mi, drahá žienka; dnes, ach,

Mosolyogj rám, édes feleségem!

na zemi niet kvietka, na nebesách

Nincs virág a földön és az égen

hviezdy niet, čo nahradiť by mohlv

Csillag, amely képviselhetné a

vzhľadom na milotu úsmev tvoj.

Kedvességben mosolygásodat.

Ak už tvárou ti preds’ vzkrsne chmára,

Már ha rajta arcodon a felhő,

vetrík však, ju odviať, neprifára,

S fúvalom, mely elröpítse, nem jő:

aspoň ju zrob nežnou, pozláf, prosím,

Tedd szelíddé, aranyozd meg, kérlek,

ju úsmevu svojho úsvitom. —

Mosolyodnak hajnalával azt. -

V pustej zime pustý na ohrade

Puszta télben a kert puszta fája

strom s kou túžbou, s kým dychtením mladé

Milyen vággyal, mily ohajtva várja

čaká jaro, čo mu kvetúcich zas

A tavaszt, mely néki majd virító

vetvíc dá i vtáčkov spevavých!

Lombot ád és zengő madarat!

Pútnik, pol čo sveta schodil var’, i

A vándor, ki messze-földön jára,

za noci sa octne na chotári

S éjjel ér be falva határára,

rodnom, ako číha: kedy biysne

Várja, várja: mikor csillog rá már

z domku v zrak mu vľúdny kahanček! ?

Házából a nyájas mécsvilág?

A nemocný, ktorý na postlaní

S a beteg, ki bús ágyán az éji

smutnom dlho do tmy nočnej gáni,

Sötétséget hosszan, hosszan nézi

sám a sám: jak nyjúc-mrúc až čaká

S egyedűl: mint várja epedőn a

vzchodiaceho slnea prvý lúč!

Támadó nap első sugarát!

A umrlých telá, zatvorené

S a halottak, koporsóba zárva,

v rakvách, jak čakajú na vzkriesenie!...

Miként várnak a föltámadásra!...

Och, a preds’ ja i od týchto všetkých

Oh, de hát én, én még mindezeknél

ešte väčšmi čakám úsmev tvoj!

Jobban várom mosolygásodat.

Usmej sa!... Ja, muž tvoj, vzal sa pýtať,

Mosolyogj hát, én kérlek, hű férjed,

v jehož knihe srdca vieš-li čítať:

Akinek ha szíve könyvét érted,

môž’š znať, v nej že každý riadok žitím

Tudhatod, hogy benne mindenik sor

je, hotovým umrieť za teba!

Egy élet, mely érted halni kész.

I že tvári ti zrkadlom stále

Tudhatod, hogy arcod tükre lelkem,

duša moja, zväčšujúcim ale,

Éspedig nagyító tükre, melyben

v ňomž je záder zrovná dýkou, čo je

Hosszu és mély tőrdöfés az, ami

tvojho čielka leda vrásočkou.

Kis redő csak homlokod fölött.

Nuž usmej sa. blaha zdroju zlatý!...

Mosolyogj hát, üdvem alkotója!...

Rty čo, rúčky, nôžky bozkáva ti,

Ajkad, kezed, térded csókolója,

tvojich snov kto strážcom je vždy, tôňou

Álmaid hiven-virasztó őre,

žitia tvojho: tvoj muž prosí ťa.

Életednek árnya, férjed, kér.

an>e snád,

či labute jak

dve budeme sa

na mori večná tíško kolembať?