Tu dnu som v lete mužského to veku;
Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
jar mladi posla, a čo boly ňou
Az ifjuságnak eltűnt tavasza,
v dar prinesené z priazne ku človeku,
Magával vitte a sok szép virágot,
kvet i sny krásne vzala so sebou,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
so sebou škovrán-spevca, pobratima,
Magával vitte a zengő pacsírtát,
čo zbúdzal ma, zrúc zoru zbronelú...
Mely fel-felköltött piros hajnalon...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Uletel s neba ružovatý lúč a
Elszállt az égről a piros sugár és
so zeme spevná uletela vtač,
Elszállt a földről a dalos madár,
v jej hniezdach prázdnych hnevné víchry skučia
Üres fészkébe énekelni a bús
dnes, abo smutných vánkov čuť z nich plač;
Szellő vagy a haragos vihar jár:
v dúm mojich lese, jakby za podzimia,
Ábrándaimnak száraz erdejében
už hrká list, nešepce priateľu...
Csörög, csörög már s nem susog a lomb...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Dennica neba zlatá, zeme rosné
Az ég arany hajnalcsillagja s a föld
však striebro tam je všetko, všetko v zmar:
Ezüst harmatja mind, mind elvesze,
skutočná ruka prísna neúprosne
Letörlé őket kérlelhetlenűl a
ich smazala ztaď; roj sa sbieha chmár,
Rideg valóság szigorú keze;
i sparno je, vzduch strastí, že až zdýma
Felhők borongnak, s rekkenő meleg van,
hruď, tlačí v prácne dni či v nedeľu...
A gondok fojtó levegője nyom...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Pomedzi bralá romantické stekal
Regényes bércek kősziklái közt folyt
si čarný potok, rozhučaný v ples :
Csengő morajjal egy tündér patak,
prúd ctižiadosti i ma neraz plekal,
Dicsvágy patakja! ajkaim belőle
opojil blaze. Tečie tam i dnes,
Sok boldogító mámort ittanak.
no iný streb ho rtoma dychtivýma,
Foly még ma is, de más igyék vizéből,
mne prešiel smäd, chuť — koniec veseliu ...
Én nem iszom, többé nem szomjazom...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Keď odvrátim sa od seba a zrenie
Ha elfordúlok enmagamtul és mint
jak občan po vlasti šlem končinách:
Polgár végigtekintem a hazát,
zrak zhumpľované, zvrhlé pokolenie,
Szemem megromlott satnya ivadékot,
ľud pustnúci koľ vidí. Ramä, hach,
Egy pusztulásnak indult népet lát.
mi spružie, zbúcha srdce; však čo s nima?
Karom feszűl, szivem tombol! mi haszna?
Len slziť nad ním môžem k súdielu...
Mást nem tehetek, csak sirathatom...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Oj, miluj ma, jak zplna lásky žiary
Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
ja mám ťa rád, tak prenesmieme vždy;
Oly lángolón, oly véghetetlenűl,
ma zaplavuj tým svetlom-teplom, s tvári
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
čo božskej v srdce sa ti hromaždí:
Mely isten arcáról szivedbe gyűl;
to srdce je mi svetom jediným, na
Az a te szíved egyetlen világom,
dni slncom, hviezdou v noci prôčeliu...
Nappal napom és éjjel csillagom...
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty mňa
Milyen sötét vón a világ, az élet,
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha nem szeretnél, fényes csillagom!