Pod večer už v letný deň ktorýsi
Nyári napnak alkonyúlatánál
zastal som u krútiacej sa Tisy,
Megállék a kanyargó Tiszánál
Túr kde malý náhli do nej, v sladký
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
ako decko objem svojej matky.
Mint a gyermek anyja kebelére.
Rieka hladko tak, tak krotko pritom
A folyó oly símán, oly szelíden
bezbrežným si tiekla za korytom,
Ballagott le parttalan medrében,
nechcela, by slnečné sa blesky
Nem akarta, hogy a nap sugára
potkýňaly na vln arabesky.
Megbotoljék habjai fodrába'.
Zrkadlom jej lúče červenkavé
Síma tükrén a piros sugárok
(roj jak víl by) tančily si hravé,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
temer bolo čuť ich krôčkov znenie,
Szinte hallott lépteik csengése,
drobnuľkých sťa ostrôh zavírenie.
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Kde som stál, strel piesku koberec sa
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
žltý, priam však skryl sa v poli predsa,
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
otavy kde radkov k nedohľadku,
Melyen a levágott sarju-rendek,
ako v knihe riadok popri riadku.
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Za lúkami nemom vo dôstoji
Túl a réten néma méltóságban
vysoký háj. V ňom už noc sa strojí;
Magas erdő: benne már homály van,
mrk mu v šticu hlaveň z vatry šmarí:
De az alkony üszköt vet fejére,
zdá sa horieť — či krváca vari?
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Onde zas za Tisou, pozdĺž brehu,
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
kriaky leštíu, rakýt v pestrom sbehu;
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
medzi sebou jeden otvor strežú:
Köztök egy csak a nyilás, azon át
ním zrieť dialnej dedinôčky vežu.
Látni távol kis falucska tornyát.
Šťastných chvíľ pamiatkou maľovanou
Boldog órák szép emlékeképen
ružné mráčky tiahly nebies baňou.
Rózsafelhők usztak át az égen.
Z najďaľša jak cez hmlu, fáteľ sprchy
Legmesszebbről rám merengve néztek
zrelý na mňa marmarošské vrchy.
Ködön át a mármarosi bércek.
Žiaden ruch. V tíš sviatočnú len vtáčik
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
čo tu i tu piskol, preletáčik.
Egy madár csak néha füttyentett be,
Zo dialavy šerej mlyna hukot
Nagy távolban a malom zugása
predchodil mi sťa komárov bzukot.
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Sedliacka vtom vzkrsla na zákluke
Túlnan, vélem átellenben épen,
riečnej, mne oproti. Krčah v ruke.
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Po mne pátrala, kým ponačrela
Korsaját mig telemerítette,
čbán svoj; potom brnkla zpät ni strela.
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Stál som nemo, sochou do polohy,
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
jakby boly tam mi vrástly nohy.
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Duša sa mi v omám zatočila,
Lelkem édes, mély mámorba szédült
od prírody večnej krásy spilá.
A természet örök szépségétül.
Ó, príroda s tvojou pre velebou,
Oh természet, oh dicső természet!
ký by jazyk smel závodiť s tebou!?
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Slávna ty, čím lepšie sfingu dávaš,
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
tým nám viac, tým krajšie nám rozprávaš.
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Pozde v noci došiel som na staňu,
Késő éjjel értem a tanyára
na večeru z plodín prichystanú.
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Súdruhmi dlho sme besedovali.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Blkal ohník raždím nachovalý.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Medziiným ja k nim: „Tisa, chúďa —
Többek között szóltam én hozzájok:
prečo jej len krivdíte tak, ľudia?
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Toľko chýb jej vytýkate, reku,
Annyi rosszat kiabáltok róla,
a zem má v nej tú najtichšiu rieku.“
S ő a föld legjámborabb folyója."
Pár dní žatým z polosna ma zrazu
Pár nap mulva fél szendergésemből
zvon vyrušil, hlásajúci zkazu.
Félrevert harang zugása vert föl.
Povodeň tu !...‘ znelo v strašnom chóre;
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
vyzriem von, a vidím vám až — more.
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Zblaznelec jak, pút keď pozbaví sa,
Mint az őrült, ki letépte láncát,
cez rovinu valila sa Tisa,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
rvúc pretrhla hať sťa nití spletok,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
trôfala si svet pohltiť všetok!
El akarta nyelni a világot!
1847