Ktos’ klopal. Kto to? opýtam sa hneď.

Kopogtatának. Kérdém: ki van ott?

„Dievčina“, bola zvonku odpoveď.

"Leány" felelt kinn, aki kopogott.

.Dievčina? Ach, tak odpustite,

'Leány? ah, úgy bocsánatot,

dvier nemožno mi otvoriť;

Ajtómat meg nem nyithatom:

len predstavte si, prosím, náležíte:

Mit szólna majd menyasszonyom,

čo by mi riekla moja mladucha

Ha megtudná idővel,

(ba z hanby pod zem bych sa musel skryt...),

Hogy hölgyet fogadék el,

keď chýr ten svojím časom

Mint vőlegény is... mert házasodom.'

by pošuškli jej do ucha,

"Épen azért jövék," felelt megint

že dámu prijal, hla, som?

Szomoru hangon a lyány odakint,

čo viac i ako mladý zať...

"Épen azért jövék;

bo žením sa, to ráčte v známosť vziať.'

Nyiss ajtót, áldjon meg az ég,

„Som práve preto prišla“, zaznel zas

Számomra csak kinyithatod,

za dvermi smutno devin hlas,

Én régi szeretőd vagyok."

„hej, práve preto sem som zamerila;

'Mit? régi szeretőm? ugy annál

ó, otvor — Boh ťa za to požehnaj! —

Kevésbbé jösz be, bármiként akarnál.

Mne otvoriť preds’ môžeš trebárs raj:

Aztán nekem nincs régi szeretőm;

veď ja som tvoja starodávna milá —“

Rútul hazudtam, amidőn

,Čo, stará láska? Och, to vela!

Leánynak azt mondám, hogy szeretem...

Tým menej vojdeš, čo bys’ ako chcela.

Az csak költői szalmaláng vala,

A potom, ako dobre viem,

Mely született s ellobbana.

ja ani nemám starodávnej milej;

Ez bennem a legelső szerelem,

lož bola špatná v pravdy odení,

Büntessen isten engemet, ha nem!'

ked v chvíľke rozmarilej

"Senkit sem szeretél? az nem lehet,

som deve riekol, že ju milujem...

Egyet szerettél, egyet, engemet;

Bol básnický to ľahký zápal,

Eressz be, én múzsád vagyok,

len oheň slamený,

Vagy még most is hiába kopogok,

čo jak sa zrodil, hneď i skapal.

Midőn megmondám nevemet?"

Toť vo mne láska prvá, pravá však;

'Te vagy, galambom, kedves múzsám?

Boh skáraj ma, ak nie je tak ľ

Miért nem szóltál? jer be hozzám,

„Nikoho neľúbils’? Vec nemožná:

Jer, nyitva ajtóm és karom,

si ľúbil kohos’, jednu, a tož mňa;

Ölelj meg, édes angyalom!

vpusť: ja som tvoja Múza —

Igen, te voltál az egyetlen,

A či i teraz ešte podaromne

Akit szerettem eddig életemben,

ti klopem na dvere,

S szeretni foglak síromig,

keď vyznala som meno v dôvere?“

Te drága szép leány, akit

Tys holubička moja rozmilá,

Mellém a jó sors rendele,

ty, drahá Múza? — Hrúza, hrúza! —

Hogy légyen egy lény, melynek kebele

Co si tak pozde mi to zjavila?

Hiven ver értem akkor is még,

Oj, poď dnu, hybaj ko mne,

Midőn a mondhatatlan inség

poď: otvorené dvere do korán,

Korában elhagy az egész világ.

hľa, otvorená sladký na pokoj

S ugy lett. Az árva ifjut elhagyák

i náruč moja — brána všetkých brán,

Baráti, ismerősei.

v hrad, jasný-teplý srdca city — :

Te nem tudád csak őt felejteni,

vstúp v moje bydlo skromné;

Te voltál hű vigasztalója, társa,

objím ma, zlatý anjel môj!

Mig tartott hosszú, kínos bujdosása.

Tak je, tys’ bola jediná,

És mostan téged én feledjelek,

juž miloval som dosiaľ v svojom žití,

Kihez csatolnak oly szent kötelek?

i po hrob budem milovať,

Nem, nem, örökre itt maradsz szivemben,

ľúbezná, švárna dievčina

Ez a szív nagy, megfértek benne ketten,

ty, ktorú súdby dobrá vôľa

S hiszem, tudom,

mi k boku preto pridelila snáď,

Hogy egymás mellett békeségben éltek,

by aspoň jedna bytnosí bola,

Mert hisz te és menyasszonyom

jejž ňádra tikom súcitu

Testvérek vagytok ti, édestestvérek:

i vtedy ešte bijú za mňa, vtedy,

Együtt születtetek az égben,

keď v časiech nevýslovnej biedy

A csillagok legszebbikében,

svet opustí ma celý tu.

S onnan le együtt szálltatok

A tak sa stalo. Chudáka,

Szivárványból szőtt szárnyakon

šuhaja skoro opustili

Egy szép tavaszi hajnalon,

priatelia, známi. V tvŕdze chvíli

Hogy engem boldogítsatok!'

len ty, vždy v érou rovnaká.

si chovala ho na pamäti,

i ako paprsk v mračnách zlatý

mu techou bolas’, čo tak sám sa trudil,

a družkou mu, kým dlho, trápne blúdil.

A teraz mal bych ťa ja zabudnúť,

k nejž pripája ma toľko svätých pút?

Nie, nie, v tom srdci zbudneš večite.

je ono veľké, dosť sa vmiestite

v ňom obidve, ba pohodlne;

a verím, viem, má pravdu predtucha,

že pri pokoji, láskyplne,

o súcitnosti sladkej hotovizni

tam budete si spolu nažívať,

bo ty a moja mladuoha

ste sestry, vlastné sestry, čo viac, blizny

na nebi ste sa razom zrodily,

na nanajkrajšej hviezde

(hej, najkrajšia z hviezd bola vaša mať!),

v tom istom, z lúčov pouvitom hniezde,

a ztaď vraz na zem ste sa spustily

na krielach z dúhy srkaných

za jedných jari zorí krásnych ranných,

by mňa ste totu blažilv!