1.

1

Lodičkou je nádej moja,

Kis hajó az én reményem,

nemá sťažňa, vesla nie tá;

Sem árboca, sem kormánya;

hron vĺn ako za príboja,

Csapkod a hullám keményen,

slabým člnkom vrhá-zmieta.

Gyönge sajkám veti-hányja.

2.

2

Za mnou breh už v diali bledej,

Messze a kék part mögöttem,

pustá grapa skutočná to.

Földe a kopár valónak,

zkaď vyhnancom moja nádej

Honnan el-ki számüzötten

zutekala: čajka táto.

Fut reményem, e kis csónak.

3.

3

Labuť jak, čo svetom blúdi,

Mint a hattyú, mely világra

vždy viac zmizá v jeho sloty;

Bujdosott, mind beljebb téved;

pohadzujú si ju prúdy:

Egy hab a más habhoz vágja:

preds’ netúži po choboti.

Mégsem óhajt lelni révet:

4.

4

Tak môj duch, námorník, z laku

Lelkem, a tenger hajósa,

bočí nových od prístavov,

Retteg újabb kikötőtül,

kde niet ruží na bodliaku,

Hol tövis közt nincsen rózsa

púšť nevábi nivou smavou.

S pusztában virány nem zöldül;

5.

5

Kde tak pevne preto stojí

Hol azért áll oly szilárdan

zem, cez jalové jej diele

A föld, hogy sivár mezőin

stíhači by mohli moji

Bírhassák követni bátran

po stopách mi stúpať smele.

Nyomaimat üldözőim.

6.

6

Nuž ta v neisto, kam van i

El hát, a bizonytalanba!

prúd ma ženie, nesie; cítim,

Merre szél hajt és hab ingat:

tíchne bôľ môj, čičíkaný

Érzem, enyhül fájdalmam, ha

vetrom súc a vlnobitím.

Szél és hullám karja ringat.

7.

7

Tam vzduch voľný koľ sa klene. —

Ott szabad a lég köröttem, -

časom aj sa dúha na ňom

S néha-néha egy szivárvány

usmeje mi, odrazene

Mosolyog rám, megtörötten

mojej mysle oceánom.

Képzeletem óceánján.

8.

8

Ta, v neisto, ruš. sa krútiac,

El, el a bizonytalanba!

koráb môj, vín po polome,

Rengj, hajóm, szabad hullámon.

i nech neviem, tak sa rútiac,

És ne tudjam, így rohanva,

pokiaľ smrťou, pokiaľ snom je!

Meddig halál, meddig álom!